Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy Ace
A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim közé. Nehéz dolgom lesz az értékelésnél hiszen egy felső kategóriás készülék után minden más silánynak tűnhet. Azért megpróbálom a kategóriáján belül kezelni, és hiányosságait megfelelően értékelni, már ha akad ilyen. Vágjunk is bele, ismerkedjünk meg a Samsung Galaxy Ace-el!
Tippek, Trükkök
Ha van két szabad perced:Spirit Jailbreak
Mondhatom már jó ideje annak, hogy megvettem az Apple iPod Touch készülékemet, de eddig nem gondoltam arra, hogy feltörjem a kütyüt. Természetesen az App Store-ból töltögettem programokat hozzá, és némelyiket meg is vettem. A napokban találtam rá egy apró alkalmazásra, mely megváltoztatott néhány dolgot.
A hónap hírei
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió vezető infrastruktúra alapú távközlési szolgáltatásokat kínáló vállalata a folyamatosan növekvő ügyféligények kielégítésére a közép-kelet-európai régió kulcsországai – Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Románia – mellett újabb piacokon teszi elérhetővé Ethernet megoldásait. A vállalat régiós partnerein és kapcsolatain keresztül már Bulgáriában, Horvátországban, Szlovéniában, Szerbiában, Ukrajnában és Törökországban is egységes Ethernet Line szolgáltatásokat kínál.
Játékosan
Apple games: MyStar
Ötletes, megunhatatlan, és igyenes. Talán ezek azok a jelzők, melyek eszünkbe jutnak, juthatnak a játékmenet során. Kedvenc játékaim egyike a MyStar, amelynek lényege nem más mint, hogy az abszolút nulláról neveljük emberünket egy sikeres sztárrá. A játék helyszíne a MyStar-unk háza és a zene studio.
- A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
- A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
- Már a boltokban az LG Optimus L7
Itt lenne szükség egy jópofa nyitómondatra, hiszen a bemutatásra kerülő készülék két fontos tulajdonsággal nem rendelkezik. Ezek közül az első, nem rekordáron forgalmazzák, és az sem mondható el róla, hogy kiugró, vagy akár csak egyedi tulajdonsággal rendelkezik. Egyszerűen csak egy olyan márka képviselője, mely stabilan tartja magát a hazai GPS piacon is.
A bemutatkozó mondat kissé fanyar, de tagadhatatlanul tükrözi a valóságot. Valóban egy olyan BluePanther (Topaz) készüléket tartok a kezemben, melynek ára jól igazodik a tudásához. Természetesen a készülék, ahogyan azt majd látni fogjuk tud mindent, amit a kategória elvár, de azért vannak hiányosságok is.
A készülék alapvetően autós navigációs megoldásként hirdeti magát, ehhez hűen tehát hálózati töltőt ne is keressünk a dobozban, de természetesen a többi tartozék ott lapul a csomagolásban. Amin én mindig meglepődök, hogy a gyártók, forgalmazók a honosított ROM-ba előszeretettel teszik bele az úgynevezett e-book olvasó menüpontot. Nos, én a kezét törném el annak, aki így kereszteli el az egyébként sima txt file olvasására képes funkciót, mert azért a kettő között fényévnyi a távolság. Itt jegyezném meg, hogy ez nem a márka sajátja, hiszen gyakorlatilag minden hasonszőrű készülékre igaznak bizonyul az imént leírt mondat.
A másik ilyen sarkalatos pontja ezen készülékeknek, a videó és zenei anyagaink lejátszása. Szerintem ezen funkcióktól sem érdemes sokat várni, a készülék megteszi amit tud, de lássuk be nem erre van kitalálva.
Amire azonban kitalálták azt korrekt módon tudja. Elnavigálja a kevés helyismerettel megáldott utazót A pontból B pontba, és teszi ezt friss, és folyamatosan frissíthető térképi adatbázissal. És ez a legfontosabb, hiszen például egy nagy műszaki áruház egyik boltjában tett legutóbbi lődörgésem során tapasztaltam, hogy az ott kapható navigációs készülékek közül még a legfrissebb térképi adatbázissal rendelkező készülék is 8-10 hónappal van lemaradva.
A készülék tulajdonságai:
- Samsung 533 MHz-es processzor
- 2 GB belső tárolókapacitás
- 4,3"-os kijelző
- A BluePanther Topaz készüléken NEM futnak a külön csomagolásban, PDA készülékekre megvásárolható iGO My way navigációs programok.
- A BluePanther Topaz az alábbi navigációs programmal is kapható:
- Az NDrive Európa 44 európai ország térképével, és a legfrissebb TopMap Magyarország térképpel.
- NDrive térképek
- Andorra, Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Gibraltár, Olaszország, Írország, Lichtenstein, Luxemburg, Málta, Monaco, Nagy-Britannia, Norvégia, Hollandia, Portugália, San-Marino, Spanyolország, Svédország, Svájc, Vatikán, Albánia, Fehéroroszország, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Görögország, Horvátország, Magyarország (TopMap), Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Moldova, Montenegro, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökorzság, Ukrajna
- Multimédiás képességek
- Video formátumok: MPEG2, MPEG4, Divx 5.0, 4.0, 3.11, Xvid (AVI, ASF)
- Audio formátumok: MP3, WAV
- Kép formátumok: PNG, TIF, JPG
- E-könyv formátumok: TXT
- A doboz tartalma:
- BluePanther Topaz PNA készülék
- Autós tartó
- Autós töltőkábel DC 12-24 V, 5 V/1,5 A
- USB kábel
- Magyar kézikönyv
És egy videó a végére:
Kapcsolódó cikkek
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
factory reset lehet megoldja! -
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- Paganel





Hozzászólások
Ja Mio Moov, most akciósan kb 16.000 FT
Vagy ez is jó lehet neked!
Ezt a MioPocket-es megoldást be is mutatom majd az oldalon.
Most mondhatnám azt, hogy számodra tökmindegy1, milyen az NDrive, mert ez az egyetlen hivatalos út a számodra ha jól tudom. De hidd el nem fogsz csalódni, tudja amit elvárhat tőle az ember. Jól kezelhető, felhasználó barát, és friss térképi adatbázis.
Nekem is van egy Mio H620-am, na azzal nem tudok mit kezdeni hivatalosan... :(
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.