Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy Ace
A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim közé. Nehéz dolgom lesz az értékelésnél hiszen egy felső kategóriás készülék után minden más silánynak tűnhet. Azért megpróbálom a kategóriáján belül kezelni, és hiányosságait megfelelően értékelni, már ha akad ilyen. Vágjunk is bele, ismerkedjünk meg a Samsung Galaxy Ace-el!
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone hétfőn éjjel közös javaslatban küldték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium részére részletes álláspontjukat a hétvégén az Országgyűlésnek benyújtott, új távközlési adóról szóló törvényjavaslatról.
Játékosan
Kipróbáltuk: SharpShooter
A készülékek kijelzőjének, no meg processzorának köszönhetően, jó ideje kedvenc készülékünk játéknak sem utolsó. Ennyit a béna bevezetésről... A lényeg az, hogy mióta iPod Touch tulajdonos vagyok, előszeretettel böngészem játékok után az AppStore-t. Legújabb kedvencem a SharpShooter ami a játékélmény mellett még egy jó tulajdonsággal bír, ingyenes!
- A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
- A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
- Már a boltokban az LG Optimus L7
Pár hónapja vagyok BlackBerry felhasználó, vagyis ennyi ideje használok kizárólag BlackBerry készüléket. Először csak ismerkedtem képességeikkel, próbáltam rájuk hangolódni, de nem ment hosszú távon. Három hónappal ezelőtt vettem egy nagy lélegzetet, meg egy BlackBerry-t.
A készülék kiválasztásánál fő szempont volt az ára, hogy ha mégsem tetszik ne bukjak sokat. Azt hiszem az is sokat segített, hogy eladtam az addig használt mobilomat, így nem volt mód visszatáncolni. Ez olyan mint a cigarettázás. Ha le akarok szokni, nem érdemes cigit tartani magamnál, mert előbb utóbb úgy is rágyújtok újra. De kanyarodjunk vissza. Mint már említettem, többször volt módom kipróbálni - pár hétig használni - BlackBerry készüléket, de nem használtam őket életszerűen, csak beraktam egy kártyát, nézegettem, viszont minden egyébre az épp aktuális mobilomat használtam. Ennek tulajdonítom, hogy bár tetszettek a készülékek, mivel nem igazán használtam őket, nem gondolkoztam el vásárlásukon. Némi keresgélés után rátaláltam a mostani, BlackBerry Curve 8310-re. Az ára valamivel harmincezer alatt volt, persze nem olyan divatos mint a Bold, de a BlackBerry érzés megvan! Íme a készülék, aki nem ismerné:

Ha valakinek BlackBerry van a tulajdonában, érdeme BIS előfizetést vásárolnia. Ennek hiányában csak divatos különlegesség lesz kedvencünk. No de mi is az a BIS?
Ezt a szolgáltatást külön kell előfizetnünk a szolgáltatónknál, ami rendszerin 20 percen belül aktiválódik is. Ennek segítségével az e-mai küldés fogadás az SMS szintjére egyszerűsödik, ráadásul nem kell mindig töltögetnünk őket, automatikusan jönnek, akár az SMS. Természetesen az internet eléréséhez is ezt kell használnunk.

Vannak persze Wi-Fi kapcsolattal rendelkező készülékek is, de pl. a BlackBerry Messenger, GoogleMap ebben az esetben is igényli a BIS előfizetés meglétét. De menjünk is tovább, mert nálam szakavatottabbak is vannak a témában, én csak egyszerű felhasználóként élvezem a szolgáltatást.
Mivel egyre jobban terjednek divatból és valódi felhasználói igények miatt a BlackBerry készülékek, egyre több típussal találkozhatunk. Már említettem, hogy én a 8310 Curve tulajdonosaként lettem BlackBerry hívő. Természetesen BIS előfizetéssel.
Sokan nem tudják, de manapság nem "csak" üzletemberek számára lehet jó választás egy BB. Ha valaki hallotta kihangosítva egy Bold hangját, az soha nem venne más zene-mobilt! Arról nem is beszélve, hogy filmeket is nézhettünk rajtuk, és a játékok sincsenek száműzve ezekről a készülékekről sem.
Lássuk pontokba szedve, miért is jó választás egy BlackBerry:
- Kiváló üzenet kezelés, különös tekintettel az e-mai üzenetekre!
- Kiváló hangminőség telefonáláskor és zenehallgatáskor!
- Eddig nem látott testre szabhatóság!
- Minőségi készülékek, anyagukban és összeszerelésükben.
Tudom én, hogy ezek a tulajdonságok több készülékben is megtalálhatóak, de véleményem szerint az összes csak egy BlackBerry-ben!
Kapcsolódó cikkek
- BlackBerry Bold 9000 splash screen mizéria
- BlackBerry Bold 9000 a mindennapokban
- Már megint BlackBerry, avagy kezemben a 8310 Curve
- RIM BlackBerry Curve 8330 OS 5?
- A Nokia 5700 képes BlackBerry OS-t futtatni?
- Hivatalos OS 5.0.0.464 BlackBerry Bold készülékekhez
- Kiszivárgott: BlackBerryOS 5.0.0.509
- BlackBerry csúszkamobil?
- Igaz vagy hamis? - BlackBerry csúszkamobil
- Videón: BlackBerry-k egymás közt
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
factory reset lehet megoldja! -
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- chungammon
- aureliarydalch





Hozzászólások
Nemrég vettem egy blackberry 9800 torhc készüléket (T-Mobil) Fényképező funkciónál, hogy kell használni a zummot? Gps térképre külön kellene előfizetni? Kicsit átverésnek érzem mert nem tájékoztattak hogy térképszoftver nincs benne gyárilag. A mechanikus billentyűn néha felcserélődik egy egy betű Z-Y bár lehet hogy csak beállítási probléma.
Üdv:Laca
A fórumban tegyétek fél a kérdéseiteket, ha nem gond.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.