Kipróbáltuk
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Eljött az idő, hogy összeszedjem tapasztalataimat és gondolataimat az általam használt programokról. Az Android rendszert használó készülékek, köztük a Defy is, igényli a külső programok alkalmazását. Nem egyedi eset ez, mert már a Symbian operációs rendszerek idejében is bevált szokás volt, külső programok alkalmazása, ha bővíteni akartuk szeretett készülékünk tudását, esetleg hiányosságait pótolni.
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
WayteQ xTAB-100s 9,7”-es IPS kijelzővel
A tavalyi év során bevezetett WayteQ xTAB-100 tábla PC-t elsősorban könnyű kezelhetősége és versenyképes ára emelte ki a táblagépek sorából. A WayteQ továbbra is ezt az irányt kívánja szem előtt tartani, így piacra dobta a táblagép újabb változatát, amely már 9,7”-es IPS 1024x768 felbontású kijelzővel büszkélkedhet.
Bővebben... hivatkozás
Játékosan
Kipróbáltuk: SharpShooter
A készülékek kijelzőjének, no meg processzorának köszönhetően, jó ideje kedvenc készülékünk játéknak sem utolsó. Ennyit a béna bevezetésről... A lényeg az, hogy mióta iPod Touch tulajdonos vagyok, előszeretettel böngészem játékok után az AppStore-t. Legújabb kedvencem a SharpShooter ami a játékélmény mellett még egy jó tulajdonsággal bír, ingyenes!
BUDAPEST, 2010. AUGUSZTUS 18. A hétfőn zárult Sziget Fesztivál nemcsak a látogatók számában ért el majdnem rekordot, hanem a főszponzor Vodafone által újonnan bevezetett szolgáltatások is hatalmas sikert arattak.
„Biztos vagyok benne, hogy a Sziget Fesztiválon bevezetett innovatív szolgáltatásaink és a Szigetfone segítségével még tovább bővítjük előfizetőink táborát, így július után augusztusban is tovább fog erősödni részesedésünk a mobilkommunikáció bebetonozottnak tűnő piacán.” – emelte ki a Szigettel való együttműködés egy további várható hozadékát dr. Beck György, a Vodafone elnök-vezérigazgatója.
A Vodafone a szponzorációk esetében másutt megszokottaktól eltérő módon nem egyszerűen csak pénzügyileg támogatta a fesztivált, hanem számos olyan új szolgáltatást vezetett be, amelyek valós értéket jelentettek és jelentenek a látogatóknak. Ezek közül a legnépszerűbb a Szigetfone volt – nem véletlen tehát, hogy oly gyakori látvány volt a piros Vodafone-os hátizsákkal sétálgató fiatal. A mobilszolgáltatónak valóban sikerült kommunikációs paradicsommá alakítania a Szigetet, hiszen népszerűnek bizonyult a Sziget Info sms-szolgáltatás és több ezren vettek igénybe olyan kiegészítő szolgáltatásokat is, mint amilyen a telefonok testre szabása vagy saját testük megfestése kedvenc zenei irányzatuknak megfelelően.
Dr. Beck György a Sziget Fesztivállal való együttműködés kapcsán elmondta: „A Sziget és a Vodafone kooperációja, amely áprilisban még lehetőségekkel kecsegtető terv volt csupán, a héten kiemelkedő eredményekkel zárult. Több tízezren vették igénybe a különböző szolgáltatásainkat és a Szigetfone-t. Az itt bevezetett újdonságoknak és közel 600 hostessünk és munkatársunk lelkesedésének köszönhetően valódi közösségépítő szerepet játszottunk. Büszkén mondhatjuk, hogy gyümölcsöző eredményekkel valósítottuk meg a Sziget történetének ’legmobilosabb’ fesztiválját.”
Jövőre több fesztiválon is elérhető majd a percalapú jegy
A fentiekhez hasonlóan kiválóan vizsgázott a Percalapú Szigetjegy is, hiszen az eredeti tervekhez képest jóval többen, közel fél ezren vették igénybe a fesztiválra való bejutásnak eme különlegesen kényelmes módját. A sikeres tesztnek köszönhetően jövőre már valamennyi, a Sziget Kulturális Szervezőiroda által szervezett fesztiválon igénybe vehetik eme szolgáltatást a Vodafone ügyfelei.
Ötösre vizsgázott a fesztiválon tesztelt Vodafone Sziget Iránytű
A nemzetközi trendeknek és a Vodafone stratégiájának megfelelően hazánkban is meredeken emelkedik az internetezésre különösen alkalmas okos-telefonok népszerűsége. A cég termék portfoliójában egyre több olyan készülék található, amely az internetről ingyenesen letölthető alkalmazások segítségével a felhasználók elképzelésének megfelelően testre szabható, egyedi funkciókkal felvértezhető. Azonban még így is meglepően sokan, több ezren töltötték le és hívták segítségül a Vodafone Sziget Iránytűt, a mobilcég külön a Szigetre készített „kiterjesztett valóság” alkalmazását, amelynek segítségével nemcsak a kiválasztott ATM-et, büfét, mosdót vagy színpadot találhattak meg könnyen a felhasználók, hanem az egyes koncerthelyszínek esetében a teljes műsorról is informálódhattak.
A Kávé Mobillal szolgáltatás hamarosan közintézményekben is elérhető lesz
Habár idén talán még a korábbi években megszokottnál is több büfé volt a szigeten, több mint hatszázan használták a Vodafone speciális kávéautomatáját, amelyből az éltető nedű sms-en keresztül volt megvásárolható. A rendszer a fesztivál egész ideje alatt tökéletesen működött, így hamarosan metró- és buszmegállókban, egyetemeken vagy közintézményekben is találkozhatunk a készpénzt és bankkártyát sem igénylő automatákkal.
Vodafone Gólyatábor
Az új szolgáltatások mellett különleges programokkal is készült a Szigetre a Vodafone. Mivel a fesztivál látogatóinak 60%-a diák, 100 egyetemre vagy főiskolára frissen felvett gólyának adtak lehetőséget arra, hogy a mobilcég Gólyatáborában bulizzák végig a hetet. Az ország legkülönbözőbb részeiről érkező gólyák a Sziget hetijegy mellé rengeteg élményt kaptak. Az egyik nap személyesen Peti ébresztette őket, szerepeltek a tömegeket megmozgató „Haver vagy” táncban, csapatzászlót és csapatindulót készítettek, akadályversenyben küzdöttek meg egymással és természetesen rengeteget buliztak. Ahogy az egyik gólya megfogalmazta: „Hmm, egy gólyatábor a Szigeten…kell ennél több?”
Kapcsolódó cikkek
- Korlátlan mobilinternet előfizetés korlátokkal
- Galaktikus erő magyar nyelvű Android platformmal
- 2009-ben jelentősen bővült a mobilinternetes előfizetések száma
- Fogadott emelt díjas SMS, Szigorít és tájékoztat az NHH
- 2010 januárjában újból bővült a magyar mobilpiac
- Januárban is nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- A Pannon Telenor néven halad tovább a változás útján
- Februárban vegyes mozgások voltak a magyar mobilpiacon
- Januárban is bővült a vezetékes szélessávú piac
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
Komment
Már megint BlackBerry, avagy k...
Szia, Nézz be a BB topikokba!
12.02.04 18:47
Már megint BlackBerry, avagy k...
hello. nem tudna nekem valaki segíteni? nekem ilyen tel...
12.02.04 14:52
XXI. századi Puskatár
coool
12.01.25 00:01
SonyEricsson Xperia X1 buhera
Sajnos nem tudok segíteni, már nincs X1-em...
12.01.17 18:24
SonyEricsson Xperia X1 buhera
Sziasztok nekem az lenne a problémám az x1-essel: Wm 6....
12.01.13 18:38
Apró
-
-
-
Eladó BlackBerry Bold 9700
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 05 febr. 17:45
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét. A Telenor Magyarország ma közzétette a 2011 negyedik negyedévére...
-
Tavaly december végén 1,658 millió digitálistelevízió-előfizetés volt hazánkban A gyorsjelentés a magyarországi műsorterjesztők önkéntes adatszolgáltatásán...
-
Tavaly decemberben 2,075 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt hazánkban Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint...
-
Okostarifa már 1990 forintos havidíjtól. A Telenor és a Free Association legfrissebb kutatása szerint továbbra...
-
Navigálj több ujjal! Az iGO primo app legújabb frissítése lehetővé teszi a multi-touch...
-
Sikeres volt a 900 MHz-es frekvenciasáv értékesítése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sikeresen...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Általános kérdések és válaszok a Defy-ről!
- Kategória: Motorola Defy
- Beküldte motoroladefy
-
-
-
- BlackBerryről Androidra, hogyan?
- Kategória: Android
- Beküldte Paganel
-
-
-
- Eladó alkatrészek BB 8900-eshez
- Kategória: BlackBerry
- Beküldte bonfin
-
-
-
- Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Eladó BlackBerry Bold 9700
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
BIStelen brigantik ide jöjjetek!
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte lorencz
-
-
-
-
BlackBerry 8520
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte Szgabbochef
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- janeevantull
- suannechalupa





