Kipróbáltuk
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Eljött az idő, hogy összeszedjem tapasztalataimat és gondolataimat az általam használt programokról. Az Android rendszert használó készülékek, köztük a Defy is, igényli a külső programok alkalmazását. Nem egyedi eset ez, mert már a Symbian operációs rendszerek idejében is bevált szokás volt, külső programok alkalmazása, ha bővíteni akartuk szeretett készülékünk tudását, esetleg hiányosságait pótolni.
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
WayteQ xTAB-100s 9,7”-es IPS kijelzővel
A tavalyi év során bevezetett WayteQ xTAB-100 tábla PC-t elsősorban könnyű kezelhetősége és versenyképes ára emelte ki a táblagépek sorából. A WayteQ továbbra is ezt az irányt kívánja szem előtt tartani, így piacra dobta a táblagép újabb változatát, amely már 9,7”-es IPS 1024x768 felbontású kijelzővel büszkélkedhet.
Bővebben... hivatkozás
Játékosan
iTouch játékok: Flight Control
BlackBerry felhasználóként nem vagyok elhalmozva játékokkal, de természetesen ha hozzájutok, akkor iTouch-on hébe-hóba szívesen játszom. Most az egyik kedvencemet szeretném bemutatni, melynél sem a kezelés, sem a játékmenet nem bonyolult, azonban mégis kellemes játékélményt nyújt.
Igaz nyár van, meg uborkaszezon, de azért csöpög népi információ HTC háza tájáról is. Felkerült egy videó a YouTube-ra amin egy eddig még nem látott készülék illegeti magát. Az ékkövek után más fantázianév után nézett a gyártó. a most felbukkanó modell a Schubert névre hallgat... érdekes választás, valyon lesz Kodály, Erkel esetleg Győzike modell is?
Na jó, a Győzike picit tulzás volt... De félre téve a tréfát szép telefon ez a Schubert!
Ha sok minden nem is, de az operációs rendszer kiderül a videóból! Bizony, Windows lesz az operációs rendszer!
Kapcsolódó cikkek
- Az LG első Android telefonjával kényelmes a közösségi kapcsolatépítés
- Megjelent a Samsung Android készüléke!
- Újabb Android a HTC kínálatában: HTC Touch B.
- A Samsung új okostelefonján érhető el elsőként az iGO My way 2009 Androidra optimalizált változata
- Élő képeken a Google telefonja
- Videón: Google Nexus One
- Acer tervei a 2010-es évre
- Google Nexus One: Részletes specifikáció és ár!
- Motorola XT701, hivatalosan is
- Mennyibe kerül a Google Nexus One?
Komment
Már megint BlackBerry, avagy k...
Szia, Nézz be a BB topikokba!
12.02.04 18:47
Már megint BlackBerry, avagy k...
hello. nem tudna nekem valaki segíteni? nekem ilyen tel...
12.02.04 14:52
XXI. századi Puskatár
coool
12.01.25 00:01
SonyEricsson Xperia X1 buhera
Sajnos nem tudok segíteni, már nincs X1-em...
12.01.17 18:24
SonyEricsson Xperia X1 buhera
Sziasztok nekem az lenne a problémám az x1-essel: Wm 6....
12.01.13 18:38
Apró
-
-
-
Eladó BlackBerry Bold 9700
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 05 febr. 17:45
-
-
-
-
Amazon Kindle 3 eladó!
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 31 jan. 10:12
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
Okostarifa már 1990 forintos havidíjtól. A Telenor és a Free Association legfrissebb kutatása szerint továbbra...
-
Navigálj több ujjal! Az iGO primo app legújabb frissítése lehetővé teszi a multi-touch...
-
Sikeres volt a 900 MHz-es frekvenciasáv értékesítése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sikeresen...
-
Tavaly év végén 2 millió 155 ezer mobilinternet-előfizető volt hazánkban Decemberben 2 millió 155 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések...
-
WayteQ xTAB-100s 9,7”-es IPS kijelzővel A tavalyi év során bevezetett WayteQ xTAB-100 tábla PC-t elsősorban...
-
LG Optimus Pad LTE — az LG első LTE-képes táblagépe Budapest, 2012. január 25. - Az LG Electronics első LTE-képes...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Általános kérdések és válaszok a Defy-ről!
- Kategória: Motorola Defy
- Beküldte Keckix
-
-
-
-
Eladó BlackBerry Bold 9700
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
BIStelen brigantik ide jöjjetek!
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte lorencz
-
-
-
-
BlackBerry 8520
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte Szgabbochef
-
-
-
- BlackBerryről Androidra, hogyan?
- Kategória: Android
- Beküldte Paganel
-
-
-
- BlackBerry Bold 9900
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte RPEE
-
-
-
- sms írás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte RAD
-
-
-
- gondok
- Kategória: Motorola Defy
- Beküldte Csikidix
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- claudinearave
- smulvahidoug






Hozzászólások
Olyan régóta jön már a Win7, hogy akár még jó is lehet... Meglátjuk!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.