Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy Ace
A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim közé. Nehéz dolgom lesz az értékelésnél hiszen egy felső kategóriás készülék után minden más silánynak tűnhet. Azért megpróbálom a kategóriáján belül kezelni, és hiányosságait megfelelően értékelni, már ha akad ilyen. Vágjunk is bele, ismerkedjünk meg a Samsung Galaxy Ace-el!
Tippek, Trükkök
Ha van két szabad perced:Spirit Jailbreak
Mondhatom már jó ideje annak, hogy megvettem az Apple iPod Touch készülékemet, de eddig nem gondoltam arra, hogy feltörjem a kütyüt. Természetesen az App Store-ból töltögettem programokat hozzá, és némelyiket meg is vettem. A napokban találtam rá egy apró alkalmazásra, mely megváltoztatott néhány dolgot.
A hónap hírei
A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét.
A Telenor Magyarország ma közzétette a 2011 negyedik negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit. Az új Hipernet hálózat és a közelmúltban bevezetett szolgáltatások hatása már megmutatkozik a számokban is: „Jelentős eredményeket értünk el 2011-ben: megdupláztuk mobilnetes ügyfélkörünket, és 74%-kal növeltük adatforgalmunkat.
Játékosan
Ingyenes WorldCup 2010 BlackBerry készülékekre
Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Labdarúgó Világbajnokság követhető iPhone/Touch és iPad készülékeken. Így nem maradunk le semmiről, vagy ha igen akkor az eredmények és hírek azért elérhetőek mindenképp. Nos, a BlackBerry tulajdonosok is kaptak valami hasonló programot, igaz nekik meg kell birkózniuk az Angol nyelvel is!
Bejelentették, úgyhogy mindenki hátra dőlhet. Érdekes, de nem lett akkora durranás az iPone 4 bejelentése, mint annak idején az első iPhone megjelenése. Ez egyfelől érthető, hiszen van már belőle, másrészt az iPad megjelenésének időpontja még túl közeli. Azért nem állítanám, hogy az iPhone 4 nem lesz sikertörténet!
Azt hiszem újra rendezi a piacot az iPhone 4. Sok bírálat érte/éri az iPone készülékeket, de egy dolog elvitathatatlan, a kezelői felület élménye még várat magára a többi gyártónál. Talán az új BlackBerry...
Néhány lenyűgöző adat: 9.4mm "vastag" (“24%-al vékonyabb mint az iPhone 3G”), 3.5 inch “Retina Display”, 960 x 640 pixel.
Here are some of the new features the iPhone 4 has:
- iPhone OS 4 – which has been renamed to “iOS 4″ for some reason
- 3-axis gyroscope (great for gaming)
- 5MP camera with LED flash, tap to focus and “backside illuminated sensor” which should make photos taken in low-light conditions look better
- HD video recording (720p at 30fps)
- Front-facing camera for video calling (video calling will be made via an app called FaceTime; sadly, it will work only via Wi-Fi this year, but Apple is working with carriers to make it available via 3G, too)
- Better battery – up to 300 hours of stand-by time
- iMovie (available for .99 in App Store)
- Netflix (available for free later in the summer)
- iBooks (like on the iPad)
- iAds – “to help developers make money”
The Apple iPhone 4 will be available in both black and white. Prices are as following (no surprise here, really):
* iPhone 4 16GB – 9
* iPhone 4 32GB – 9
Az iPhone OS 4 Június 21.-én érkezik - ingyen! - az iPhone 3GS, iPhone 3G és iPod touch felhasználók részére.
Forrás: unwiredview
Kapcsolódó cikkek
- Apple iPhone OS 4.0, részletek
- Az Apple iPhone 4G megjelenése egyre valószerűbb
- Apple iPad, hivatalosan bejelentve!
- Letölthető az iPhone/Touch OS 3.1.3
- iPhone és a Touch SD támogatást kap
- Késik az Apple iPad!
- Bringás navigációs rendszer iPhone-ra
- Videón: iPhone HD
- Az Apple engedélyezi a progik ajándékozását
- Nyáron érkeznek az új iPhone készülékek?
Komment
Már megint BlackBerry, avagy k...
Szia, Nézz be a BB topikokba!
12.02.04 18:47
Már megint BlackBerry, avagy k...
hello. nem tudna nekem valaki segíteni? nekem ilyen tel...
12.02.04 14:52
XXI. századi Puskatár
coool
12.01.25 00:01
SonyEricsson Xperia X1 buhera
Sajnos nem tudok segíteni, már nincs X1-em...
12.01.17 18:24
SonyEricsson Xperia X1 buhera
Sziasztok nekem az lenne a problémám az x1-essel: Wm 6....
12.01.13 18:38
Apró
-
-
-
Eladó BlackBerry Bold 9700
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 05 febr. 17:45
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét. A Telenor Magyarország ma közzétette a 2011 negyedik negyedévére...
-
Tavaly december végén 1,658 millió digitálistelevízió-előfizetés volt hazánkban A gyorsjelentés a magyarországi műsorterjesztők önkéntes adatszolgáltatásán...
-
Tavaly decemberben 2,075 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt hazánkban Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint...
-
Okostarifa már 1990 forintos havidíjtól. A Telenor és a Free Association legfrissebb kutatása szerint továbbra...
-
Navigálj több ujjal! Az iGO primo app legújabb frissítése lehetővé teszi a multi-touch...
-
Sikeres volt a 900 MHz-es frekvenciasáv értékesítése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sikeresen...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Általános kérdések és válaszok a Defy-ről!
- Kategória: Motorola Defy
- Beküldte motoroladefy
-
-
-
- BlackBerryről Androidra, hogyan?
- Kategória: Android
- Beküldte Paganel
-
-
-
- Eladó alkatrészek BB 8900-eshez
- Kategória: BlackBerry
- Beküldte bonfin
-
-
-
- Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Eladó BlackBerry Bold 9700
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
BIStelen brigantik ide jöjjetek!
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte lorencz
-
-
-
-
BlackBerry 8520
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte Szgabbochef
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- janeevantull






Hozzászólások
www.mobiluser.com/index.php/mobil-vilag/1-hirek/412-megerkezett-az-ios-4.html
Még mindig semmi...
Az Apple.Com ezt írja:
Coming soon...
Én is várom már!!!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.