Kipróbáltuk
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Eljött az idő, hogy összeszedjem tapasztalataimat és gondolataimat az általam használt programokról. Az Android rendszert használó készülékek, köztük a Defy is, igényli a külső programok alkalmazását. Nem egyedi eset ez, mert már a Symbian operációs rendszerek idejében is bevált szokás volt, külső programok alkalmazása, ha bővíteni akartuk szeretett készülékünk tudását, esetleg hiányosságait pótolni.
Tippek, Trükkök
Motorola Defy pro és kontra
Néhány hét használat után kialakult bennem egy kép, mi az amiben jó, és mi az amiben nem nekem való a Motorola Defy. Természetesen teljesen szubjektív írás lesz a következő, nem is lehet más. Eddig (még most is) BlackBerry felhasználó voltam, ezért természetes, hogy mindennapi használatát ehhez fogom hasonlítani. A másik nagy kedvencem az iPod Touch, így a tapizós tulajdonságok, megspékelve az internetezés, játék és videózás élményével, ehhez a készülékhez kell, hogy mérhetőek legyenek számomra. Nem mondom, hogy könnyű dolga volt a Defy-nek...
A hónap hírei
A T-Mobile-nál mától kaphatók Nokia Windows Phone alapú okostelefonok
A T-Mobile január 20-ától Magyarországon is megkezdi a Nokia két Windows Phone operációs rendszerű mobiltelefonjának, a Nokia Lumia 800 és a Nokia Lumia 710 forgalmazását. A készülékek lakossági és üzleti ügyfelek számára egyaránt elérhetők.
Játékosan
Alekosz letölthető az iTunes-ból!
Mi tagadás fél szemmel én is nézem a Való Világ adásait. Gondolom sokan elítélnek ezért, de lássuk be ők is nézik :-). A játék nem túl bonyolult és a megvalósítás sem a legszebb, de szerintem nem is ez volt a cél. Mindazok le fogják tölteni akiknek szimpatikus a Görög származású fiú és az általa képviselt élet felfogás. Akiknek nem tetszik ráadásul nem is nézik a VV-t, azok számára teljesen érdektelen az alkalmazás.
A Nokia N sorozatának legújabb tagja igyekszik visszaállítani a széria hírnevét. Akkor már nagy a baj, ha egy gyártó is elismeri csúcs készülékének hiányosságait. Nos, az N97 esetében ez történt. De az már a múlt, nézzünk előre. A specifikáció alapján ütős lesz az N8, bár nem értem, hogy ezt a nagy tudást miért rakták ebbe a fiatalosan bohókás készülékbe... Persze az is lehet, hogy csak én vagyok ilyen kritikus?

Display and user interface
* Screen size: 3.5"
* Resolution: 16:9 nHD (640 x 360 pixels) OLED
* 16.7 million colours
* Capacitive touch screen
* Orientation sensor (Accelerometer)
* Compass (Magnetometer)
* Proximity sensor
* Ambient light detector
Power Management
* BL-4D 1200 mAh Li-Ion battery
* Talk-time (maximum):
o GSM 720 mins
o WCDMA 350 mins
* Standby time (maximum):
o GSM 390 h
o WCDMA 400 h
* Video playback time (H.264 720p, 30 fps, maximum): 6 h (via HDMI to TV)
* Video recording time (H.264 720p, 25 fps, maximum): 3 h 20 mins
* Video call time (maximum): 160 mins
* Internal memory: 16 GB music playback time (offline mode, maximum): 50 h
Data Network
* GPRS/EDGE class B, multislot class 33
* HSDPA Cat9, maximum speed up to 10.2 Mbps, HSUPA Cat5 2.0 Mbps
* WLAN IEEE802.11 b/g/n
* TCP/IP support
* Capability to serve as data modem
* Support for MS Outlook synchronisation of contacts, calendar and notes
Memory
* Internal memory: 16 GB
* MicroSD memory card slot, hot swappable, up to 32 GB
Operating Frequency
* GSM/EDGE 850/900/1800/1900
* WCDMA 850/900/1700/1900/2100
* Automatic switching between WCDMA & GSM bands
* Flight mode
Connectivity
* Bluetooth 3.0
* HDMI
* 2mm Charging connector
* Micro USB connector and charging
* High-Speed USB 2.0 (micro USB connector)
o USB On-the-Go
* 3.5 mm AV connector
o FM Radio
o FM Transmitter
Forrás: dailymobile
Kapcsolódó cikkek
Komment
Már megint BlackBerry, avagy k...
Szia, Nézz be a BB topikokba!
12.02.04 18:47
Már megint BlackBerry, avagy k...
hello. nem tudna nekem valaki segíteni? nekem ilyen tel...
12.02.04 14:52
XXI. századi Puskatár
coool
12.01.25 00:01
SonyEricsson Xperia X1 buhera
Sajnos nem tudok segíteni, már nincs X1-em...
12.01.17 18:24
SonyEricsson Xperia X1 buhera
Sziasztok nekem az lenne a problémám az x1-essel: Wm 6....
12.01.13 18:38
Apró
-
-
-
Eladó BlackBerry Bold 9700
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 05 febr. 17:45
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét. A Telenor Magyarország ma közzétette a 2011 negyedik negyedévére...
-
Tavaly december végén 1,658 millió digitálistelevízió-előfizetés volt hazánkban A gyorsjelentés a magyarországi műsorterjesztők önkéntes adatszolgáltatásán...
-
Tavaly decemberben 2,075 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt hazánkban Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint...
-
Okostarifa már 1990 forintos havidíjtól. A Telenor és a Free Association legfrissebb kutatása szerint továbbra...
-
Navigálj több ujjal! Az iGO primo app legújabb frissítése lehetővé teszi a multi-touch...
-
Sikeres volt a 900 MHz-es frekvenciasáv értékesítése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sikeresen...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Általános kérdések és válaszok a Defy-ről!
- Kategória: Motorola Defy
- Beküldte motoroladefy
-
-
-
- BlackBerryről Androidra, hogyan?
- Kategória: Android
- Beküldte Paganel
-
-
-
- Eladó alkatrészek BB 8900-eshez
- Kategória: BlackBerry
- Beküldte bonfin
-
-
-
- Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Eladó BlackBerry Bold 9700
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
BIStelen brigantik ide jöjjetek!
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte lorencz
-
-
-
-
BlackBerry 8520
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte Szgabbochef
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6





