Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy Ace
A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim közé. Nehéz dolgom lesz az értékelésnél hiszen egy felső kategóriás készülék után minden más silánynak tűnhet. Azért megpróbálom a kategóriáján belül kezelni, és hiányosságait megfelelően értékelni, már ha akad ilyen. Vágjunk is bele, ismerkedjünk meg a Samsung Galaxy Ace-el!
Tippek, Trükkök
Ha van két szabad perced:Spirit Jailbreak
Mondhatom már jó ideje annak, hogy megvettem az Apple iPod Touch készülékemet, de eddig nem gondoltam arra, hogy feltörjem a kütyüt. Természetesen az App Store-ból töltögettem programokat hozzá, és némelyiket meg is vettem. A napokban találtam rá egy apró alkalmazásra, mely megváltoztatott néhány dolgot.
A hónap hírei
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást
Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország között létrejött hosszú távú együttműködés keretében, az EA által kínált AutoSOS autós assistance szolgáltatást a Vodafone havidíjas előfizetői már mobilkészülékük segítségével is pillanatok alatt, egyszerűen megrendelhetik egy új fejlesztésnek köszönhetően. A szolgáltatás díját pedig a telefonszámlára terheli a szolgáltató.
Játékosan
Ingyenes WorldCup 2010 BlackBerry készülékekre
Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Labdarúgó Világbajnokság követhető iPhone/Touch és iPad készülékeken. Így nem maradunk le semmiről, vagy ha igen akkor az eredmények és hírek azért elérhetőek mindenképp. Nos, a BlackBerry tulajdonosok is kaptak valami hasonló programot, igaz nekik meg kell birkózniuk az Angol nyelvel is!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt-vel (Vj-37/2011.), valamint a Magyar Telekom Nyrt-vel (Vj-38/2011.) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
Mindkét telekommunikációs vállalkozás széles körben jelentetett meg olyan tartalmú reklámokat 2010. év végén és 2011 elején, amelyben saját mobilinternet-hálózatát piacelsőségi állításokkal népszerűsítette.
A Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. 2010. december 1-jétől az általa alkalmazott kommunikációs eszközökön az alábbi kijelentéseket alkalmazta/alkalmazza:
"Válaszd a hozzád illőt és netezz Magyarország legjobb adathálózatán!"
"A Vodafone hálózatán böngészheted a leggyorsabban az internetet a hazai mobilszolgáltatók közül."
"A Vodafone-nal az elsők között vagy. A mi mobil adathálózatunkon érhető el a legnagyobb le- és feltöltési sebesség és a leggyorsabb webböngészés a hazai mobilszolgáltatók közül."
"Ossz meg mindent azonnal az ország leggyorsabb mobil adathálózatán!"
A Magyar Telekom Nyrt. 2011. február 24-től az általa alkalmazott kommunikációs eszközökön - egyebek mellett - az alábbi kijelentéseket alkalmazta/alkalmazza:
"Száguldj a leggyorsabb mobil adathálózaton!"
"Elsőnek lenni, vagy az elsők között lenni csak egy árnyalatnyi különbség."
"Válaszd te is Magyarország leggyorsabb szélessávú mobil adathálózatát és oszd meg a legjobb sztorikat a barátaiddal azonnal!"
"Legyen nálad is a leggyorsabb a befutó!"
A GVH szerint a Vodafone által alkalmazott "legjobb adathálózat", "leggyorsabb mobil adathálózat", "leggyorsabb webböngészés" és "legnagyobb le- és feltöltési sebesség", valamint ezekkel azonos tartalmú kijelentések, továbbá a Magyar Telekom által alkalmazott "leggyorsabb mobil adathálózat" és "leggyorsabb szélessávú mobil adathálózat", valamint ezekkel azonos tartalmú - piacelsőségi - kijelentések a fogyasztók megtévesztésére lehetnek alkalmasak, tekintettel arra, hogy ezek valószínűsíthetően nem kellően alátámasztottak.
A fenti vállalkozások a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 6. §-ának (1) bekezdésében és 7. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megvalósításával valószínűsíthetően megsértették az Fttv. 3. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat.
A GVH az utóbbi időben megnövekedett számban kap fogyasztói jelzéseket a mobilinternettel, illetve a mobilinternet - szolgáltatások reklámjaival kapcsolatban. Jelen eljárásokban két olyan kommunikációs kampány kerül vizsgálatra, amelyek mindegyike a mobilinternet - szolgáltatás egyik fő jellemzőjét, a gyorsaságot helyezi a középpontba, így a GVH álláspontja szerint különösen nagy hatással lehet a fogyasztók mobilinternet-szolgáltatás igénybevételére vonatkozó döntéshozatalára.
Forrás: GVH
Kapcsolódó cikkek
- Korlátlan mobilinternet előfizetés korlátokkal
- Nem mindenkinek adott 3000 percet ajándékba a Magyar Telekom
- A GVH vizsgálatot indít PPO-ügyben
- Megtévesztő SMS-es társkereső
- Megtévesztő SMS játék a Vodafone-tól
- Mobilinternet féláron?
- Árrögzítés a navigációs termékek piacán
- Versenyhivatali döntés a Magyar Telekom tavalyi SMS-játékában
- Kötelezettséget vállalt a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft.
- Kartellt gyanít a GVH
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- priscilagallera
- Keckix





Read more...