Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy S
Idén új fejezetet nyitottam kütyü mániámban, bővítettem ismereteimet a témában.Vettem egy Androidos mobilt, majd lecseréltem, most egy harmadik akadt a kezembe. A Samsung Galaxy S nem számít friss csirkének, de nekem ez az első találkozásom vele. Első körben ismerkedtem vele, és összehasonlítottam a már raktáron lévő telefonokkal. A következő beszámoló erről szól.
Tippek, Trükkök
Három nap, három tévé...
Néhány hete úgy döntöttem veszek egy lapos tévét. Nem mintha rossz lenne a régi, de gondokat okoz néha. Nehéz emelgetni (60Kg), ha takarítás van, ráadásul két ikeás állványt fogyasztott már el. Lényeg a lényeg, bújtam az internetet, próbáltam megtudni, milyet érdemes venni. Nehéz volt eligazodni a sok tulajdonság közt, ezért pár nap olvasás után nyakamba vettem a várost, elindultam szemrevételezni a készülékeket.
A hónap hírei
Márciusban is csökkent a mobil-előfizetők száma hazánkban
Márciusban 13 ezerrel 11,634 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma. A forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 46 ezerrel lett kevesebb, így ez az érték közel 11,013 millió volt a vizsgált hónapban.
Bővebben... hivatkozás
Játékosan
Kipróbáltuk: Covert Wars
A lövöldözős játékok vonalát követve nézzünk meg egy másik játékot, a SharpSooter után. Természetesen ez is letölthető az AppStore-ból, és szintén ingyenes. Az ingyenességnek ára van, néhány reklámot el kell viselnünk. Nézzük a játékról készült képeket, és ha tetszett töltsük le!
Budapest, 2011. február 15. – A világon csupán néhány kiemelt helyen, köztük hazánkban indul először idén márciusban az amerikai hadseregben is oktatott etikus hekker képzés új verziója. A különleges esemény apropóján a hazai informatikai oktatóközpontok összefogásával nemzetközi ösztöndíjban részesülhet egy tehetséges fiatal magyar etikus hekker.
Kiemelt lehetőséghez jut Magyarország a hivatalos Certified Ethical Hacker (CEH) képzés területén. A pozitív megkülönböztetést annak köszönhetjük, hogy az informatikai biztonsági képzések terén olyan fejlett európai országokkal is felvesszük a versenyt, mint például Hollandia. A nemzetközi etikus hekker képzést jegyző EC-Council az ország jelentős létszámú, jól felkészült szakemberállományát figyelembe véve döntött úgy, hogy a megújult képzés világpremierjének egyik kiemelt helyszíne Budapest, illetve a kizárólagos képviseleti jogokat 2009-ben megszerző NetAcademia Oktatóközpont legyen.
„Az elmúlt években elért kiváló képzési eredményt valójában már régen nem egyedül, hanem oktatási partnereinkkel együtt érjük el. A Számalk Zrt. hivatalos EC-Council oktatóközpontként, míg az IQSOFT John Bryce Oktatóközpont a biztonsági tanfolyamok viszonteladójaként jelentős mértékben hozzájárult a sikerhez. A három cég összefogásának eredménye a most meghirdetett ösztöndíj is” – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont vezetője.
„Az 1 000 000 Ft értékű ösztöndíj célja, hogy nemzetközi ismertséghez, és ezzel kiugrási lehetőséghez juttasson egy tehetséges biztonsági szakembert. A díjazott számára nem csupán a Certified Ethical Hacker minősítés megszerzése, hanem a nemzetközi bemutatkozás is lehetővé válik” – mondta Simon Ferenc, a Számalk Zrt. IT oktatási termékmenedzsere.
Az informatikai oktatóközpontok az ösztöndíjpályázaton olyan egyedi, újdonságnak számító biztonsági problémák felfedezésére biztatják a résztvevőket, melyet a Miamiban megrendezésre kerülő rangos Hacker Halted konferencián is bemutathatnak a nagyvilág számára – hasonlóan a 29 éves Barta Csaba 2010-es, nagy visszhangot kiváltó rootkit-bejelentéséhez. Bővebb információ és jelentkezési lehetőség az ösztöndíjra: http://www.netacademia.net/info/osztondij
Kapcsolódó cikkek
Top 7
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
- A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- cscope
- icoj69





Read more...