Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy S
Idén új fejezetet nyitottam kütyü mániámban, bővítettem ismereteimet a témában.Vettem egy Androidos mobilt, majd lecseréltem, most egy harmadik akadt a kezembe. A Samsung Galaxy S nem számít friss csirkének, de nekem ez az első találkozásom vele. Első körben ismerkedtem vele, és összehasonlítottam a már raktáron lévő telefonokkal. A következő beszámoló erről szól.
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz, amire szükségünk van, méghozzá kedvező áron. Az előtelepített WayteQ Táblamagazin alkalmazással pedig 21-féle, folyamatosan frissülő tematikus újságot olvashatunk ingyenesen.
Játékosan
Ingyenes WorldCup 2010 BlackBerry készülékekre
Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Labdarúgó Világbajnokság követhető iPhone/Touch és iPad készülékeken. Így nem maradunk le semmiről, vagy ha igen akkor az eredmények és hírek azért elérhetőek mindenképp. Nos, a BlackBerry tulajdonosok is kaptak valami hasonló programot, igaz nekik meg kell birkózniuk az Angol nyelvel is!
Az Android operációs rendszer itthoni népszerűségében már a magyar nyelvű applikációknak is egyre nagyobb szerepük van – derült ki a Telenor tegnapi, második alkalommal megrendezett Android workshopján. Az eseményen a magyar nyelven elérhető hasznos alkalmazások mellett a Google App Inventor ingyenes alkalmazásfejlesztő szoftvert ismerhették meg az érdeklődők. Az alkalmazás-fejlesztésbe beszállók jónéhány hasznos tanáccsal is gazdagodhattak: például mi az, amire mindenképp érdemes figyelni, ha belevágnak. A Telenor Androideák ötletpályázatának nyertese, a „Magyar Apps” ugyancsak egy magyar alkalmazásokat összegyűjtő applikáció, amelyre több mint 1000 szavazat érkezett.
A Telenor az elmúlt évben több alkalommal is felmérte a hazai felhasználók véleményét a mobiltechnológiai fejlesztésekkel, illetve a mobiltelefonon való internetezéssel kapcsolatban, amely szerint viszonyunk az okostelefonokhoz még mindig ambivalens. A szolgáltatónak a Brain Express Innovationnel közösen végzett tavaszi kutatásában a válaszadók a praktikus felhasználási lehetőségek közül elsősorban az internetes kapcsolattartást, az információszerzést és a telefonon történő ügyintézést tartották hasznosnak, ám kötődésüket a készülékekhez mégis a szórakozás, a játékok és a közösségi oldalak figyelése alakította ki.
A Telenor megbízásából az Ipsos 2010 végén már kifejezetten az Androiddal kapcsolatos véleményükről kérdezte meg a 20-35 év közötti városi fiatalokat, akik elismerően nyilatkoztak a Google operációs rendszeréről. A megkérdezettek négyötöde egyértelműen vonzónak találta az Androidot, és 73%-a gondolta úgy, hogy az operációs rendszer kifejezetten neki való lehet.
![]()
„A világtrendek szerint, amelyeket kutatásaink is alátámasztanak, a mobiltelefonon történő internetezéssel kapcsolatos félelmek jó része ma már csupán tévhiteken alapul. A Telenor célja, hogy minél több emberrel megismertesse az okostelefonok, ezen belül is az Android élményekben gazdag világát, amellyel a mindennapi élet is egyszerűbbé és rugalmasabbá válhat. Az ismeretterjesztés mellett magyar applikációk fejlesztésével, a magyar nyelvű kínálat bővítésével szeretnénk ösztönözni az embereket arra, hogy válasszanak egy mobilabb életstílust.” – nyilatkozta Sigvart Voss Eriksen, a Telenor kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
Az okostelefonok és a táblagépek az utóbbi időben egyre népszerűbbek, egyre többen vásárolnak ilyen készülékeket a szabadabb életstílus megteremtése érdekében. A legújabb fejlesztésű telefonokon néhány mozdulattal elérhetjük az internetet, hozzáférhetünk e-mailjeinkhez és böngészhetjük a számunkra fontos közösségi oldalakat. Emellett segítségükkel számos más hasznos funkció is egyszerűen használható, amelyek a napi munka elvégzésében azonnali segítséget nyújtanak, így az üzletmenetet is támogatják. Ugyanakkor az egyre bővülő készülékajánlat mellett fokozatosan a mobiltelefonokon futó operációs rendszerekre tevődik át a hangsúly, kiélezve ezzel a fejlesztők és a platformok közötti versenyt.
A népszerű applikációkat listázó Androlib.com site adatai szerint jelenleg a több mint 220 ezer androidos alkalmazás és játék 64,6%-a ingyenes. Mivel Magyarországon csak ingyenes applikációk tölthetők le egyelőre, a magyar felhasználók hozzáférése erősen korlátozott. Ezért is fókuszált a Telenor Android Workshop sorozatának második része a magyar fejlesztésű alkalmazásokra, valamint az ingyenes alkalmazásfejlesztés lehetőségeire.
A csütörtöki rendezvényen az érdeklődők a leghasznosabb magyar nyelvű applikációkat próbálták ki a Telenor által felkért bloggerek irányításával, valamint a Google App Inventor ingyenes alkalmazásfejlesztő programot is megismerhették a Google előadójának közreműködésével. Emellett bepillantást kaptak egy fejlesztő munkájába is, aki jó tanácsokkal látta el a résztvevőket azzal kapcsolatban, hogy mire kell figyelni, ha valaki alkalmazás-fejlesztéssel szeretne foglalkozni. Az eseményen került kihirdetésre a decemberben elindított Androideák ötletpályázat eredménye is, melyre a vártnál is több, közel ötszáz javaslat érkezett. A legtöbb szavazatot elért három alkalmazást, a Magyar Apps-t, az S.O.S.-t és a Kerékpáros térképet a Telenor hamarosan megvalósítja, és ingyenesen elérhetővé teszi az androidos mobiltelefonnal rendelkezők számára. A magyar applikációk iránti igényt mutatja az is, hogy az első helyezést egy magyar androidos alkalmazásokat összegyűjtő applikáció érte el.
A piaci részesedésekről szóló adatok és kutatási eredmények azt mutatják: 2011 a fordulat éve lehet, az Android ugyanis a várakozások szerint ebben az évben átveszi a vezetést. A közölt statisztikák két szempontból is vizsgálják az operációs rendszerek vetélkedését: egyrészt az újonnan eladott készülékek számát, másrészt pedig a mobilinternet hálózatra csatlakozó gépek arányát tekintve. A Google platformja az Egyesült Államokban az újonnan eladott okostelefonok versenyében már 2010 végére utolérte a Blackberry RIM OS-t, amely láthatóan versenytársa növekvő népszerűsége miatt veszített sok vásárlót. Amerikában tavaly novemberben csaknem minden második új vásárló döntött androidos okostelefon mellett[1], ami pedig a mobilinternet-használatot illeti, az Android 2011 januárjában megelőzte a Blackberryt, miután 26.78%-ra nőtt a részesedése. A platform várhatóan Magyarországon is tartósan az élre fog törni idén, hiszen a hazai mobilinternet hálózatra csatlakozott készülékek számában - 28,4%-os részesedésével - már januárban megelőzte az Apple iOS-ét és a Nokia operációs rendszerét, a Symbiant is.[2
[1] Forrás: The Nielsen Company,
http://blog.nielsen.com/nielsenwire/online_mobile/apple-leads-smartphone-race-while-android-attracts-most-recent-customers/
2 Forrás: StatCounter
http://gs.statcounter.com/
Kapcsolódó cikkek
- Az LG első Android telefonjával kényelmes a közösségi kapcsolatépítés
- Megjelent a Samsung Android készüléke!
- Újabb Android a HTC kínálatában: HTC Touch B.
- A Samsung új okostelefonján érhető el elsőként az iGO My way 2009 Androidra optimalizált változata
- Élő képeken a Google telefonja
- Videón: Google Nexus One
- Acer tervei a 2010-es évre
- Google Nexus One: Részletes specifikáció és ár!
- Motorola XT701, hivatalosan is
- Mennyibe kerül a Google Nexus One?
Top 7
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
- A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6





Read more...