Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy S
Idén új fejezetet nyitottam kütyü mániámban, bővítettem ismereteimet a témában.Vettem egy Androidos mobilt, majd lecseréltem, most egy harmadik akadt a kezembe. A Samsung Galaxy S nem számít friss csirkének, de nekem ez az első találkozásom vele. Első körben ismerkedtem vele, és összehasonlítottam a már raktáron lévő telefonokkal. A következő beszámoló erről szól.
Tippek, Trükkök
Nyomtassunk wi-fi-ről
Természetes igény lehet a már meglévő nyomtatónk "elosztása" a családban, hogy ne csak egy adott gépre kötve tudjuk azt használni. Ez kényelmetlen, esetenként nehézkes, ráadásul problémák forrása is lehet. De mit tehetünk, ha butácska nyomtatónk nem képes wi-fi hálózaton működni, de lecserélni azonban mégse szeretnénk, mert a tudása amúgy megbízható?
A hónap hírei
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone hétfőn éjjel közös javaslatban küldték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium részére részletes álláspontjukat a hétvégén az Országgyűlésnek benyújtott, új távközlési adóról szóló törvényjavaslatról.
Játékosan
Kipróbáltuk: SharpShooter
A készülékek kijelzőjének, no meg processzorának köszönhetően, jó ideje kedvenc készülékünk játéknak sem utolsó. Ennyit a béna bevezetésről... A lényeg az, hogy mióta iPod Touch tulajdonos vagyok, előszeretettel böngészem játékok után az AppStore-t. Legújabb kedvencem a SharpShooter ami a játékélmény mellett még egy jó tulajdonsággal bír, ingyenes!
2010 novemberében 12 ezerrel folytatódott a növekedés, így a hónapban 1,879 millió volt a becsült vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma.
Vezetékes gyorsjelentés, 2010. november Flash report on wireline service, November 2010
Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, a vezető alternatív szolgáltatók, (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.
A vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú ADSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma az előző havi 803 ezerről közel 802 ezerre csökkent. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései novemberben 729 ezerre változtak, ez 6 ezerrel több, mint az előző hónapban. Az FTTx, vagyis az optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 208 ezer előfizetés volt a hónap végén. Így összességében 2010 novemberében a vezetékes szélessávú internet-előfizetések becsült száma 1,879 millió volt (októberben 1,867 millió).
A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók által nyilvántartott vezetékes és kábeltelevízió hálózatos hangátviteli csatornák száma összességében csökkent, novemberben ez az érték 2,976 millió volt. A teljes hangcsatornaszámon belül a hagyományos vezetékes telefonvonalak száma a hónapban 2,297 millió (az előző hónapban 2,314 millió), a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 580 ezer (az előző hónapban 566 ezer), míg az IP-alapú hangcsatornák száma 99 ezer (az előző hónapban 98 ezer) volt.
Az év tizenegyedik hónapjában a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 29,77 darab, a háztartások vezetékestelefon-ellátottsága pedig 60,70 százalék volt. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 353 millió, IP-alapon pedig 93 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 150 perc volt.
A novemberi adatok szerint az előfizetők a szolgáltatóváltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében 2004 januárja óta összesen 550 ezer számot hordoztak.
Forrás: NMHH
Kapcsolódó cikkek
- Novemberben tovább nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- A netezők ötöde naponta bejelentkezik egy közösségi oldalra
- Hétfőtől a fogyasztó felső határt szabhat a mobilinternet-roaming költségeinek
- Februárban 1,8 millió fölé emelkedett a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma
- A kábelmodemes előfizetések húzzák a szélessávú piacot
- A digitális gazdaságba irányuló beruházások jelentik Európa jövőbeni jólétének kulcsát
- Áprilisban is többen választották a kábeles internetet
- Válts jegyet az internetre csupán 150 Ft-ért a Vodafone-nál!
- Új partnerekkel erősíti mobilnetes pozícióját a Vodafone
- Milliókat spórolhattak a Vodafone külföldre utazó ügyfelei az elmúlt egy hónapban
Top 7
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
- A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- nathugh





Read more...