Kipróbáltuk
Neked is USB-s a cigid?
Az enyém már az. No ezt nem felvágásból mondom, hanem ez amolyan tényközlés. Sokáig vívtam, és még ma is vívom a nagy csatát a cigarettával, de azt hiszem ma már egy értelmes szinten tudom tartani az analóg (e-cigis körökben így hívják a hétköznapi cigarettát) cigaretta fogyasztást. És hogyan is jön mindez ide? Az e-cigi is egy kütyü lehet egyedivé tenni, és költeni rá...
Tippek, Trükkök
Ha van két szabad perced:Spirit Jailbreak
Mondhatom már jó ideje annak, hogy megvettem az Apple iPod Touch készülékemet, de eddig nem gondoltam arra, hogy feltörjem a kütyüt. Természetesen az App Store-ból töltögettem programokat hozzá, és némelyiket meg is vettem. A napokban találtam rá egy apró alkalmazásra, mely megváltoztatott néhány dolgot.
A hónap hírei
Duplán megéri Vodafone-osnak lenni
A Vodafone nemcsak a hálózatmodernizációban, hanem az általa nyújtott szolgáltatások valódi értékében is az élen jár.
A Vodafone nemrég fejezte be nagyszabású hálózatmodernizációs projektjét, amelynek köszönhetően hazánk több mint 9,5 millió lakosa élvezheti a szélessávú mobilinternet előnyeit otthonában, munkahelyén, szabadidejében és útközben is 21 mbit/sec sebességgel, sőt 101 településen – beleértve a fővárost is – ennek duplájával, azaz 42 mbit/sec elméleti sebességgel. A modern hálózat előnyeinek teljes körű kihasználásához a lehetőséget a Vodafone számlás és feltöltőkártyás előfizetései biztosítják, melyek valós áruknál jóval többet érnek.
Bővebben... hivatkozás
Játékosan
Alekosz letölthető az iTunes-ból!
Mi tagadás fél szemmel én is nézem a Való Világ adásait. Gondolom sokan elítélnek ezért, de lássuk be ők is nézik :-). A játék nem túl bonyolult és a megvalósítás sem a legszebb, de szerintem nem is ez volt a cél. Mindazok le fogják tölteni akiknek szimpatikus a Görög származású fiú és az általa képviselt élet felfogás. Akiknek nem tetszik ráadásul nem is nézik a VV-t, azok számára teljesen érdektelen az alkalmazás.
San Diego, 2011. január 4. – Az EMC (NYSE: EMC) leányvállalataként működő Iomega Corporation ma bejelentette az új Iomega® TV with Boxee termékcsalád megjelenését. A kényelmesen használható multimédiás hálózati eszközök a Boxee innovatív szoftverének használatával teszik elérhetővé a televízión a webes tartalmakat – sokezer kedvelt tévéműsort, filmet és más digitális szórakozási formákat.
Az Iomega TV with Boxee ugyanakkor nagy teljesítményű hálózati eszköz is, amely a televíziót az otthoni hálózaton tárolt film-, kép- és zeneanyagok lejátszásának központi helyévé teszi. Az új Iomega TV with Boxee üzembe állítása azt jelenti, hogy többé soha nem kell felállnia a tévé elől az Internet és az otthoni hálózat használatához.
Az eszköz két változatban kerül forgalomba februárban az egész világon: az egyik modell 1, illetve 2 terabájtos* beépített háttértárral rendelkezik, a másik modellben nincs beépített merevlemez. Mindkét esetben igaz, hogy többé már nem kell asztali vagy noteszgépet használni a web használatához, vagy a saját filmek, képek, zenék élvezetéhez.
–„Az Iomega TV with Boxee az egyetlen olyan hálózati szolgáltatásokkal rendelkező médialejátszó, amellyel erőfeszítések nélkül a tévén élvezhetők a kedvenc webes tartalmak ugyanúgy, mint az otthoni hálózaton található anyagok – mondta Jonathan Huberman, az Iomega elnöke. –„A Boxee fantasztikus szoftverét használva az Iomega TV lehetőséget ad arra, hogy sokezer tévéműsort és filmet a saját időbeosztásának megfelelően nézhessen meg és több mint 150 alkalmazást használhasson kényelmesen a kanapéról. Aki egyszer megtapasztalta az Iomega TV with Boxee nyújtotta használati élményt, az utána már nem szívesen tér vissza a számítógéphez a digitális tartalmak és adatfolyamok fogyasztására.”
Az új Iomega TV with Boxee termékcsaládot ezen a héten mutatja be az Iomega a 2011. január 6-9. között tartott Las Vegas-i Consumer Electronics Show nevű rendezvényen. Az Iomega kiállítóhelye a déli 3. csarnokban található (South Hall 3., 31553-ös stand).
Mi is az Iomega TV with Boxee?
A legjobb módszer a saját gyűjteményből vagy az internetről származó kedvenc videók tárolására és lejátszására. Az Iomega új, hálózatkezelésre képes internetes házi szórakoztató megoldása beépített vezeték nélküli kapcsolattal (WiFi) a lehető legtöbbet hozza ki a nagyfelbontású tévézésből azzal, hogy kényelmesebbé teszi a legkülönfélébb tartalmak kiválasztását, lejátszását, tárolását és megosztását a weben egy sor népszerű alkalmazás (pl. VUDU, Crackle, Pandora, általános sugárzású médiatartalmak, kábelkapcsolat stb.) használatával. A felhasználó nyugodtan lazíthat a tévé előtt, miközben interaktív kapcsolatban áll nem csak a weben, hanem az otthoni hálózaton található tartalmakkal is – egy elegáns QWERTY távirányítót használva a nehézkes billentyűzet helyett. Ez alapjaiban változatja meg a digitális szórakozást: gyakorlatilag minden elérhetővé válik a tévén az Iomega TV with Boxee használatával, amit csak le lehet szedni a netről vagy megvan az otthoni hálón.
A Boxee technológiájával az Iomega TV-n sokezer tévéműsor érhető el, csak végig kell böngészni az epizódokat például a CBS, NBC, Comedy Central, HGTV, Cartoon Network és egyéb adóknál. Megnézhet gyakorlatilag bármilyen Önt érdeklő tartalmat, például sokezer filmet a VUDU interaktív médiaszolgáltatótól és más forrásokból, és élvezheti a zenék bőséges választékát anélkül, hogy akár csak felállna a tévé elől. Az összes online tartalom tökéletes minőségben, 1080p felbontású HD-videolejátszás formájában élvezhető (ha a tartalom rendelkezésre áll) a HDTV és az Iomega TV with Boxee együttes használatával.
Nem csak az Interneten, hanem az otthoni hálózaton is szörfölhetünk!
Az Iomega TV with Boxee az eddig említettek mellett egy teljes funkcionalitású hálózati tárolómegoldás is, amely az EMC innovatív LifeLine™ operációs rendszerét használja és egy sor olyan alkalmazást, amely fejlett tárolási és biztonsági technológiákat kínál az otthoni felhasználók számára. Az EMC LifeLine szoftver egyaránt támogatja Windows, Mac és Linux számítógépek használatát is, így az Iomega TV with Boxee felhasználók kiélvezhetik azt a luxust is, hogy az otthoni hálózat összes gépét elérik a tévéről.
Szabad választás: Iomega TV with Boxee tárolóval vagy anélkül
Az Iomega két változatban jelenteti meg az új eszközt: az Iomega® TV with Boxee nem rendelkezik beépített merevlemezzel, ugyanakkor az Iomega® TV with Boxee + Storage 1 vagy 2 terabájtos tárhelyet kínál az adatok számára. Mindkét modell a Boxee kényelmesen használható szoftverével használható és hálózati tárolási szolgáltatásokat is kínál.
Az Iomega TV with Boxee kényelmesen összeköthető a tévével a HDMI-csatlakozó vagy a kompozit video- és audiokimenet segítségével. Ugyanígy összeköthető a házi hálózat összes számítógépével, így az ott található video-, kép- és zenei anyagok kényelmesen megoszthatók, illetve az összes fájl egyetlen kézre eső helyen tárolható.
Mindkét modell kompatibilis az otthoni hálózat DLNA-eszközeivel és képes a WiFi (802.11n) használatára azért, hogy az egységet rugalmas módon a tévé mellé lehessen elhelyezni. Mindkét modell két-két USB-csatlakozóval rendelkezik a kiegészítő tárolók fogadására, így az Iomega TV with Boxee nem csak hálózati médiacenter, de otthoni központi tárolási megoldás is lehet.
A teljes 1080p-s lejátszásra képes Iomega TV with Boxee gyakorlatilag az összes mostani elterjedt kodeket és fájltípust támogatja, köztük a H.264, WMV, MKV és számos más szabványt.
Társasági élet az Iomega TV with Boxee segítségével
Az Iomega TV with Boxee hozzásegíti a birtokosát a barátokkal való kapcsolattartáshoz azzal, hogy könnyen megoszthatóvá teszi a kedvenc filmeket, tévéműsorokat és webes videókat az Interneten vagy a saját otthoni hálózatukon keresztül. A felhasználónak elég csak gyorsan rácsatlakozni az eszközzel a közösségi hálókra, mint amilyen a Twitter, a Facebook és a Google Buzz.
Díjak? Milyen díjak!?
A legjobb mégis az, hogy semmilyen rendszeres díj nem társul az Iomega TV with Boxee használatához.** Ha az online tartalom ingyenesen elérhető az interneten, akkor mi mindent megteszünk, hogy ingyenesen felhasználhassa az Iomega TV with Boxee rendszerrel.
Intel-processzorral
Az új Iomega TV with Boxee lelke az Intel® Atom™ CE4100 processzor; ez biztosítja az internetes és sugárzott tartalmak lejátszásához szükséges magas teljesítményt. A CE4100 feldolgozási teljesítménye és audio-/videofunkciói teremtenek lehetőséget az új Iomega TV with Boxee multimédiás funkcióinak felhasználására.
–„A Boxee platform egyre több, a nappaliba szánt eszközbe kerül bele, az Iomega TV with Boxee pedig különösen vonzó sok felhasználónk számára, mint mindentudó szórakoztató- és tárolóeszköz” – mondta Avner Ronen, a Boxee ügyvezetője és társalapítója. –„Az Iomega globális elérése és elismert márkaneve miatt izgalmas feladat volt együtt dolgozni a céggel azért, hogy új felhasználókhoz juttathassuk el a Boxee használati élményét a világ minden táján.”
Wilfred Martis, az Intel Digital Home Group kiskereskedelmi értékesítésicsatorna-szakértője és vezérigazgatója a következőket nyilatkozta: –„Az Iomega TV with Boxee egyedi és nagyon izgalmas tévézést tesz lehetővé azzal, hogy az internetes tartalmak és alkalmazások széles választékát közvetlenül a televíziókészülékről lehet elérni. Ehhez megnövelt feldolgozási teljesítményre és kiemelkedő audiovizuális funkciókra van szükség, mi pedig büszkén mondhatjuk el, hogy az Iomega az Intel® Atom™ CE4100 processzort választotta ennek a forradalmi terméknek a megvalósításához.”
Elérhetőség és garancia
Az új Iomega® TV with Boxee és az új Iomega® TV with Boxee + Storage termékek várhatóan februárban kerülnek forgalomba az egész világon. Az Iomega TV with Boxee ára 229,99 dollár, az Iomega TV with Boxee + 1TB Storage 299,99 dollár, az Iomega TV with Boxee + 2TB Storage pedig 349,99 dollár lesz. (Az árak javasolt viszonteladói árak az Amerikai Egyesült Államokban.)
Az Iomega TV with Boxee termékekre (regisztráció mellett) három év korlátozott jótállás vonatkozik. Az Iomega TV with Boxee webhely ezen a címen található: http://iomega.com/iomegatv-media-center/
Kapcsolódó cikkek
- A Sonic Solutions támogatással érkeznek az új Iomega HD médialejátszó-termékek
- Az Iomega a CES-en bemutatta az új v.Clone technológiát: Virtualizáció az otthonokban
- Az Iomega a CES-en bemutatta az új iConnect hálózati eszközét
- Az Iomega többféle burkolattal mutatja be izgalmas új hordozható merevlemezeit
- Az Iomega magasra teszi a lécet a hordozható merevlemezek piacán – elsőként ajánl új, szupergyors USB 3.0-s modelleket USB 2.0-s áron
- Az Iomega és az EMC külső SSD Flash-meghajtókkal jelentkezik a fogyasztói és kisvállalati piacokon
- Szuperhős a piacon – Megérkezett a CES-re az Iomega SuperHero Backup and Charger az Iphone-okhoz
- Az Iomega SSD meghajtókkal kínálja NAS szervereit kis- és közép vállalatoknak
Top 7
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
- A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- nathugh





Read more...