Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy Ace
A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim közé. Nehéz dolgom lesz az értékelésnél hiszen egy felső kategóriás készülék után minden más silánynak tűnhet. Azért megpróbálom a kategóriáján belül kezelni, és hiányosságait megfelelően értékelni, már ha akad ilyen. Vágjunk is bele, ismerkedjünk meg a Samsung Galaxy Ace-el!
Tippek, Trükkök
Ha van két szabad perced:Spirit Jailbreak
Mondhatom már jó ideje annak, hogy megvettem az Apple iPod Touch készülékemet, de eddig nem gondoltam arra, hogy feltörjem a kütyüt. Természetesen az App Store-ból töltögettem programokat hozzá, és némelyiket meg is vettem. A napokban találtam rá egy apró alkalmazásra, mely megváltoztatott néhány dolgot.
A hónap hírei
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz, amire szükségünk van, méghozzá kedvező áron. Az előtelepített WayteQ Táblamagazin alkalmazással pedig 21-féle, folyamatosan frissülő tematikus újságot olvashatunk ingyenesen.
Játékosan
Kipróbáltuk: SharpShooter
A készülékek kijelzőjének, no meg processzorának köszönhetően, jó ideje kedvenc készülékünk játéknak sem utolsó. Ennyit a béna bevezetésről... A lényeg az, hogy mióta iPod Touch tulajdonos vagyok, előszeretettel böngészem játékok után az AppStore-t. Legújabb kedvencem a SharpShooter ami a játékélmény mellett még egy jó tulajdonsággal bír, ingyenes!
Takács Péter Hírközlési és Média Biztos mai sajtótájékoztatóján a tudatos vásárlás és a hírközlési eszközök tudatos használata témakörében szolgált aktuális, a karácsonyi vásárlás idején hasznos tanácsokkal. A témaválasztásának kettős aktualitását egyrészt a karácsonyi vásárlási szezon, másrészt a nagyszámú beérkezett panasz szolgáltatta.
Ez utóbbiak alapján a Biztos 9 pontban foglalta össze a leggyakrabban felmerülő problémákat.
A vásárlások kapcsán főként az akciós ajánlatok, azon belül is az „apró betűs” részek kiemelt áttanulmányozására intett. Ehhez szorosan kapcsolódóan felhívta a figyelmet a TANTUSZ portálra, ahol a szolgáltatókkal, szolgáltatásokkal és tarifákkal kapcsolatban tájékozódhatnak a vásárlók. Megtudhattuk, hogy szerződéskötéskor mindenekelőtt a díjszabásról, valamint a választott szolgáltatás minőségéről illetve paramétereiről érdemes és szükséges előzetesen tájékozódnunk, továbbá rámutatott az írásbeli szerződéskötés fontosságára.
Takács Péter hangsúlyozta, hogy a hűségnyilatkozat megtétele előtt érdemes alapos tájékoztatást kérni, majd minden figyelembe veendő körülményt mérlegelve dönteni. A szóbeli szerződéskötéssel kapcsolatban azt tanácsolta, hogy mindenképpen kérjünk írásos anyagot a szerződés megkötése előtt, illetve ennek hiányában bátran mondjunk határozott „NEM”-et a hívó félnek. Hozzátette, hogy bár roppant kényelmes megoldásnak tűnik („házhoz jön”), mégis legyünk óvatosak, mert ezzel kapcsolatban érkezik a Hatósághoz a legtöbb panasz. Az Internet esetében legfontosabb „feladatnak” a paraméterek meghatározását, ezen belül kiemelten a használat helyén elérhető sávszélességről történő tájékozódást jelölte meg a Biztos, hangsúlyozva, hogy a garantált sávszélesség nem ugyanaz a hirdetettel.
Mobilinternet esetében fontos tudakozódnunk a Start-csomagok díjairól, valamint a lefedettségi adatokról, amelyekről havonta új térképet találunk az NMHH honlapján. Az emeltdíjas szolgáltatásokkal kapcsolatban leszögezte, hogy fogadott SMS-ek is lehetnek díjkötelesek, s azt javasolta, hogy gyerekeknek lehetőleg ne aktiváljuk ezen szolgáltatásokat. A küszöbön álló digitális átállás kapcsán végezetül emlékeztetett arra a sokak által már ismert tényre, hogy új készülékek vásárlása esetén bátran hagyatkozhatunk a MinDig TV matricával ellátott termékekre.
Forrás: NMHH
Kapcsolódó cikkek
- Az Európai Parlament elfogadta az új hírközlési keretcsomagot
- Megugrott a mobilinternet adatforgalma októberben
- Októberben 1,7 millió fölé emelkedett a vezetékes szélessávú előfizetések száma
- Októberben is folytatódott a digitális televíziózás térnyerése
- Új 116 kezdőszámú harmonizált közérdekű szolgáltatások
- Novemberben nőtt az aktív ügyfelek száma a mobilpiacon
- Január 16-tól minden mobilhívásnál tárcsázni kell mind a 11 számjegyet
- Novemberben tovább nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Szombattól minden mobilhívásnál tárcsázni kell mind a 11 számjegyet
- 2009 decemberében bővült, az elmúlt évben szűkült a magyar mobilpiac
Top 7
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
- A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6





Read more...