Kipróbáltuk
Neked is USB-s a cigid?
Az enyém már az. No ezt nem felvágásból mondom, hanem ez amolyan tényközlés. Sokáig vívtam, és még ma is vívom a nagy csatát a cigarettával, de azt hiszem ma már egy értelmes szinten tudom tartani az analóg (e-cigis körökben így hívják a hétköznapi cigarettát) cigaretta fogyasztást. És hogyan is jön mindez ide? Az e-cigi is egy kütyü lehet egyedivé tenni, és költeni rá...
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone hétfőn éjjel közös javaslatban küldték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium részére részletes álláspontjukat a hétvégén az Országgyűlésnek benyújtott, új távközlési adóról szóló törvényjavaslatról.
Játékosan
iTouch játékok: Flight Control
BlackBerry felhasználóként nem vagyok elhalmozva játékokkal, de természetesen ha hozzájutok, akkor iTouch-on hébe-hóba szívesen játszom. Most az egyik kedvencemet szeretném bemutatni, melynél sem a kezelés, sem a játékmenet nem bonyolult, azonban mégis kellemes játékélményt nyújt.
Budapest, 2010. november 25.
Mindhárom meghirdetett kategóriában aranyérmet szerzett, és ezzel kiérdemelte a ’Best of Call Centers’ díjat is a mobilszolgáltató a GfK Hungária Piackutató Intézet által alapított versenyen.
A világ negyedik legnagyobb piackutatója, a több mint 100 országban működő GfK Csoport magyar leányvállalata, a GfK Hungária Piackutató Intézet a Humán Erőforrás Alapítvánnyal együttműködésben - a Magyar Marketing Szövetség és a Direkt Marketing Szövetség szakmai támogatásával - hazánkban is megrendezte a Top 10 Call Center-díj elnevezésű versenyét. A felmérés speciálisan képzett telefonos próbavásárlók részvételével zajlott, így az eredmények nemcsak minden szempontból objektívek, hanem részletesen kielemezhetők is. Az értékelés során számos szempontot vettek figyelembe a GfK Hungária szakértői. Figyelmet fordítottak többek között az általános ügyfélkezelésre (pl. az automata rendszer érthetőségére, az ügyintézőhöz való eljutás sebességére, az ügyintézés hatékonyságára, az ügyintéző segítőkészségére és szakértelmére), a problémamegoldás hatékonyságára (ezen belül a beérkező panaszok rendezésének arányára és a problémás ügyfelek kezelésére) és az értékesítés támogatására is.
A Vodafone, mind az általános ügyfélkezelés, a problémamegoldás, és az értékesítés kategóriában a legjobbnak bizonyult a távközlés ágazatban, ezért a három aranyérem mellett, kiemelkedő teljesítményének elismeréseképp „Best of Call Centers” díjban is részesült. Mindezek mellett az „Együtt a Minőségi Ügyfélkapcsolatokért” díjat is átvehette, mellyel a Humán Erőforrás Alapítvány a Vodafone ügyfélkapcsolati területen végzett kiemelkedő szakmai munkájáért és az együttműködésért mondott köszönetet.
Podhorányi László, a Vodafone ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettese a díj kapcsán elmondta: „Nagyon örülünk ennek a rangos szakmai elismerésnek, mivel hiszünk abban, hogy a telekommunikáció világában is csak az a cég lehet sikeres, amely az ügyfeleit helyezi gondolkodása középpontjába. Különösen büszke vagyok arra, hogy mindhárom meghirdetett kategóriában első helyezést értünk el, mely megerősíti bennünk, hogy az ügyfélszolgálati munka valamennyi területén jó irányba haladunk. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a „Best of Call Centers” díj mellett a Humán Erőforrás Alapítvány szakmai elismerését is átvehettük. Számunkra ez azt jelenti, hogy a telekommunikációs iparágban mi kezeljük legmagasabb színvonalon előfizetőink igényeit, melyért ezúton is szeretnék köszönetet mondani valamennyi munkatársunknak!”
Kapcsolódó cikkek
- Megtalálta a 2009-es Év Navigációs Hangját a Nokia és a T-Mobile
- Nem mindenkinek adott 3000 percet ajándékba a Magyar Telekom
- 2009 decemberében bővült, az elmúlt évben szűkült a magyar mobilpiac
- 2009-ben jelentősen bővült a mobilinternetes előfizetések száma
- Fogadott emelt díjas SMS, Szigorít és tájékoztat az NHH
- 2010 januárjában újból bővült a magyar mobilpiac
- Januárban is nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- A focivébé közelebb van, mint gondolnád
- A Pannon Telenor néven halad tovább a változás útján
- Februárban vegyes mozgások voltak a magyar mobilpiacon
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 23 máj. 08:09
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- giuseppinachaul
- Paganel





Read more...