Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy Ace
A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim közé. Nehéz dolgom lesz az értékelésnél hiszen egy felső kategóriás készülék után minden más silánynak tűnhet. Azért megpróbálom a kategóriáján belül kezelni, és hiányosságait megfelelően értékelni, már ha akad ilyen. Vágjunk is bele, ismerkedjünk meg a Samsung Galaxy Ace-el!
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten lefoglalt vasúti menetjegyek árát kifizetni, hanem a mobiltelefonok egyenlegének terhére is.
A szolgáltatás mindhárom mobilhálózatból elérhető, így az előzetes várakozások alapján, 2012-ben több tízezren választják majd ezt a vásárlási lehetőséget. A fejlesztés révén bővülhet az online jegyváltók köre, így a vasúti pénztárak előtt tovább csökkenhetnek a sorok.
Játékosan
Kipróbáltuk: Covert Wars
A lövöldözős játékok vonalát követve nézzünk meg egy másik játékot, a SharpSooter után. Természetesen ez is letölthető az AppStore-ból, és szintén ingyenes. Az ingyenességnek ára van, néhány reklámot el kell viselnünk. Nézzük a játékról készült képeket, és ha tetszett töltsük le!
Budapest — 2010. szeptember 28. — A Logitech vállalat (tőzsdei jele az SWX-en: LOGN, tőzsdei jele a Nasdaq-on: LOGI) ma bemutatta a játékkonzolokhoz készült Logitech® Wireless Headset F540 vezeték nélküli mikrofonos fejhallgatót. Az új F540 segítségével három különböző hangforrásra is rácsatlakozhatunk — amiből egy akár a PS3™ vagy az Xbox 360® is lehet —, így sztereóban hallgathatjuk a játékot vagy a zenét, és még csetelhetünk is anélkül, hogy közben gubancos kábeleket kéne kerülgetnünk a szobában.
„Az volt a célunk, hogy egy kiváló vezeték nélküli headsetet készítsünk azoknak, akik szeretnek éjszakába nyúlóan játszani, de ezt csendben kell tenniük, hogy ne zavarjanak másokat az alvásban” – mondta Elliott Chin, a Logitech játék kiegészítők marketing-igazgatója. „Ennek eredményeképpen a játékosok most lenyűgöző hangélményt kaphatnak, amit bárhol élvezhetnek, ahol éppen játszani van kedvük. A Logitech Wireless Headset F540 kiemelkedően jó hangzást és beszélgetési lehetőséget is kínál, mindezt úgy, hogy egyetlen kábelt sem kell a fejünktől a játékkonzolhoz vezetnünk.”
Az F540 vezeték nélküli headset bázisállomásán három analóg hangbemenet található, amelyekre akár három különböző hangforrást is csatlakoztathatunk. Ez lehet a játékkonzol, a TV, a DVD lejátszó, egy Logitech Squeezebox™, egy MP3 lejátszó vagy bármilyen további eszköz.
A headseten minden szükséges vezérlőgombot megtalálunk: külön hangerőszabályzó a játékhoz és a beszélgetéshez, mikrofonnémító és bemenetválasztó gomb, mellyel akár a kanapén ülve is válthatunk a hangbemenetek között. A zajszigetelő, fül mögötti kialakítás és a méretre állítható fejpánt kényelmünket és a lehető legjobb hangélményt szolgálja.

A Logitech F540 fejhallgató 40 milliméteres, lézerrel megmunkált hangsugárzókat használ a részlet gazdag sztereó hangzás megteremtéséhez. A zajszűrős mikrofonnak köszönhetően beszélgetés közben csapatunk tisztán és kivehetően hallhatja minden szavunkat kedvenc PS3™ vagy Xbox 360® játékunkban. A Logitech 2,4 GHz-es digitális adatátviteli megoldása gondoskodik róla, hogy kábelek nélkül is kiváló, játékhoz méltó teljesítményt kapjunk. Soha nem kell benne elemet cserélnünk, hiszen a Logitech Wireless Headset F540 újratölthető akkumulátorral rendelkezik, melynek egyszeri feltöltésével 10 órán át játszhatunk. Ha pedig fogytán lenne az energia, még használat közben is fel tudjuk tölteni. (A valós akkumulátor-élettartam a felhasználás módjától, a beállításoktól és a környezeti tényezőktől is függ. Az akkumulátorok újratöltése bizonyos ciklusszámra korlátozott.)
Ár és elérhetőség
A Logitech® Wireless Headset F540 várhatóan 2010 októberében jelenik meg az Egyesült Államokban, és 2010 decemberén kerül az európai boltokba. Ajánlott fogyasztói ára €149,99 lesz.
A Logitech vállalatról
A Logitech olyan termékek vezető gyártója, melyek kapcsolatot teremtenek az emberek és a számukra fontos digitális élmények között. A Logitech több különböző számítástechnikai, kommunikációs és szórakoztató platformot kiszolgáló, kombinált szoftver- és hardvermegoldásai a digitális navigáció, a zenés és videós szórakoztatás, a számítógépes játékok, a közösségi hálózatok, az internetes hang és képi kommunikáció, a biztonsági videómegfigyelés és a szórakoztató elektronikai eszközök távvezérlésének területein kínálnak új lehetőségeket vagy javítják azok meglévő szolgáltatásait. Az 1981-ben alapított Logitech International egy svájci részvénytársaság, melynek részvényeit a svájci SIX részvénytőzsdén a LOGN szimbólum alatt, valamint az amerikai nemzeti Nasdaq tőzsdén a LOGI szimbólum alatt forgalmazzák.
Kapcsolódó cikkek
- Új Logitech mikrofonos fejhallgatók kristálytiszta hangzással
- Győztes csatához megfelelő fegyvert: új Logitech G-sorozatú mikrofonos fejhallgató, egér és billentyűzet
- Új Logitech vezeték nélküli headset
- Erős évet zárt 2010-ben a Jabra gyártója, a GN Store Nord
- Három új PC-s sztereó headset a Logitech-től
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 22 máj. 20:10
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- Greg





Read more...