Kipróbáltuk
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Eljött az idő, hogy összeszedjem tapasztalataimat és gondolataimat az általam használt programokról. Az Android rendszert használó készülékek, köztük a Defy is, igényli a külső programok alkalmazását. Nem egyedi eset ez, mert már a Symbian operációs rendszerek idejében is bevált szokás volt, külső programok alkalmazása, ha bővíteni akartuk szeretett készülékünk tudását, esetleg hiányosságait pótolni.
Tippek, Trükkök
Három nap, három tévé...
Néhány hete úgy döntöttem veszek egy lapos tévét. Nem mintha rossz lenne a régi, de gondokat okoz néha. Nehéz emelgetni (60Kg), ha takarítás van, ráadásul két ikeás állványt fogyasztott már el. Lényeg a lényeg, bújtam az internetet, próbáltam megtudni, milyet érdemes venni. Nehéz volt eligazodni a sok tulajdonság közt, ezért pár nap olvasás után nyakamba vettem a várost, elindultam szemrevételezni a készülékeket.
A hónap hírei
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Kormány a korábban ismertetett tervekhez képest alapjaiban változtatta meg az általa az Országgyűlésnek beterjesztett távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. Míg az előzetes iparági egyeztetéseken az előfizetőket érintő fogyasztási adó tervezetét ismertette a kormányzat a szolgáltatókkal és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban is ilyen adó szerepelt, a törvényjavaslatban ezzel szemben már a szolgáltatókra kivetett, a szolgáltatás nyújtását terhelő adóról van szó.
Játékosan
Apple games: MyStar
Ötletes, megunhatatlan, és igyenes. Talán ezek azok a jelzők, melyek eszünkbe jutnak, juthatnak a játékmenet során. Kedvenc játékaim egyike a MyStar, amelynek lényege nem más mint, hogy az abszolút nulláról neveljük emberünket egy sikeres sztárrá. A játék helyszíne a MyStar-unk háza és a zene studio.
A Vodafone újabb lépést tett a mobilinternet népszerűsítése érdekében. A Volánbusz Zrt.-vel kötött megállapodásnak köszönhetően szeptember utolsó napjától 80 távolsági járaton térítésmentesen használható a WiFi internet-kapcsolat utazás közben.
„A mobilinternet népszerűségét ma már senki sem vitatja. Mind a munkában, mind pedig a szórakozásban kitűnő társ lehet, gyors és egyszerű internetelérést biztosítva a felhasználóknak. Szeretnénk minél jobban kibővíteni a felhasználás módját, ennek érdekében a reptéri minibuszok után most a Volánbusz távolsági járatainak több mint 60%-át is elláttuk WiFi kapcsolattal, amelyek HotSpotként funkcionálva izgalmas útitárssá válnak a mindennapokban.” – mondta el dr. Beck György, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója.
„Társaságunk folyamatosan keresi azokat a szolgáltatásbővítési lehetőségeket, amelyek az utazók kényelmét szolgálják. Nagyon örülünk annak, hogy a kor technikai lehetőségét és az utazók internethez való jutásának igényét összhangba tudtuk hozni úgy, hogy ez semmilyen plusz költséget nem jelent az utasok számára.” – tette hozzá Fajcsák Lajos, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatója.
Az újításnak köszönhetően 2010. szeptember 30-tól az utasok térítésmentesen internetezhetnek útközben notebookjaikon vagy egyéb WLAN-elérésre képes eszközükön. A ma kapható összes hordozható számítógép és a legtöbb okostelefon képes WiFi kapcsolat fogadására, csakúgy, mint a jelenlegi kínálat legkedvezőbb árú készüléke, az Androiddal felszerelt Vodafone 845 is.
Az ingyenes internetkapcsolat számos lehetőséget ad az utazóknak. A Budapestről Sopronba látogatók például végigolvashatják azokat az e-mailjeiket, amelyekre hét közben esetleg nem jutott idejük, de a nyaraláson készült fotóikat is közzé tudják tenni a közösségi oldalakon a közel 4 órás utazás alatt.
Az internetes szolgáltatás 34 vonalon érhető el többek között a bécsi, a soproni, a zalaegerszegi, a nagykanizsai, a szekszárdi, a pécsi, a bajai, a szegedi, a battonyai és az egri járatokon vehető igénybe a WiFi matricával ellátott autóbuszokon.
A szolgáltatásairól további információ a www.volanbusz.hu/wifi oldalon található.
Kapcsolódó cikkek
- Korlátlan mobilinternet előfizetés korlátokkal
- Megugrott a mobilinternet adatforgalma októberben
- Novemberben nőtt az aktív ügyfelek száma a mobilpiacon
- 2009-ben jelentősen bővült a mobilinternetes előfizetések száma
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Márciusban egyenletesen nőtt a mobilinternetezők száma
- Áprilisban tovább nőtt a mobilinternetezők száma
- Nyilvános meghallgatást tart az NHH a szélessávú piacok szabályozási kérdéseiről
- Májusban elérte az 1 milliót a mobilinternet-elõfizetések száma
- Közösségi mobilinternet egyre olcsóbban a Vodafone-tól
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
factory reset lehet megoldja! -
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 22 máj. 20:10
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- Greg





Hozzászólások
volánbuszon,ahol kint van a Vodafonos wifi matrica.
De soha nem működött!!!
A volánbusz váróban még minden oké,de ahogy felszállok a buszra,fatal error!!!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.