Kipróbáltuk
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Eljött az idő, hogy összeszedjem tapasztalataimat és gondolataimat az általam használt programokról. Az Android rendszert használó készülékek, köztük a Defy is, igényli a külső programok alkalmazását. Nem egyedi eset ez, mert már a Symbian operációs rendszerek idejében is bevált szokás volt, külső programok alkalmazása, ha bővíteni akartuk szeretett készülékünk tudását, esetleg hiányosságait pótolni.
Tippek, Trükkök
Motorola Defy pro és kontra
Néhány hét használat után kialakult bennem egy kép, mi az amiben jó, és mi az amiben nem nekem való a Motorola Defy. Természetesen teljesen szubjektív írás lesz a következő, nem is lehet más. Eddig (még most is) BlackBerry felhasználó voltam, ezért természetes, hogy mindennapi használatát ehhez fogom hasonlítani. A másik nagy kedvencem az iPod Touch, így a tapizós tulajdonságok, megspékelve az internetezés, játék és videózás élményével, ehhez a készülékhez kell, hogy mérhetőek legyenek számomra. Nem mondom, hogy könnyű dolga volt a Defy-nek...
A hónap hírei
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone hétfőn éjjel közös javaslatban küldték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium részére részletes álláspontjukat a hétvégén az Országgyűlésnek benyújtott, új távközlési adóról szóló törvényjavaslatról.
Játékosan
Ingyenes WorldCup 2010 BlackBerry készülékekre
Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Labdarúgó Világbajnokság követhető iPhone/Touch és iPad készülékeken. Így nem maradunk le semmiről, vagy ha igen akkor az eredmények és hírek azért elérhetőek mindenképp. Nos, a BlackBerry tulajdonosok is kaptak valami hasonló programot, igaz nekik meg kell birkózniuk az Angol nyelvel is!
A Vodafone Internet Nonstop csomagjának köszönhetően rendkívül kedvező havidíj mellett internetezhetnek számítógépükön az előfizetők. A havi 8 GB adatforgalom mellé most ráadásul a legújabb iPod shuffle is jár, ami rekord gyorsasággal érkezett Magyarországra; a szeptember 1-jei világpremiert követően hazánkban a Vodafone Magyarország ügyfelei számára az elsők között lesz elérhető.
A Vodafone Magyarország új ajánlattal jelentkezik a mobilinternet terén. Az Internet Nonstop csomag havi 6000 Ft-ért 8 GB-os adatforgalmat nyújt, ráadásul a csomag előfizetői két éves tarifahűség vállalása esetén a modemmel együtt a legújabb iPod shuffle 2 GB MP3-lejátszót is magukénak tudhatják.
A Vodafone folyamatosan szem előtt tartja az előfizetői igények változását. Igyekszik olyan konstrukciókkal jelen lenni a piacon, amelyek a legkülönbözőbb szokásokkal bíró felhasználóknak is meg tudnak felelni. Ezért kínál olyan könnyen átlátható tarifacsomagot, amely túlforgalmazási díj nélkül biztosít meghatározott adatforgalmat, kedvező havidíj mellett.
„Örömünkre szolgál, hogy nemcsak a mérési eredmények, hanem a nagyközönség vásárlási szokásai is bizonyítják hálózatunk kiváló minőségét: az eddig bebetonozottnak tűnő piacon mindkét versenytársunknál nagyobb mértékben, több mint tizenhétezerrel növeltük aktív mobilnetes előfizetőink számát augusztusban. Ezt a számot szeretnénk tovább gyarapítani a jövőben is, elérhető árú, könnyen használható díjcsomagjaink segítségével.” – mondta el dr. Beck György, a Vodafone elnök-vezérigazgatója.
A Vodafone Internet Nonstop elsősorban a rendszeres internetezőknek jelent megoldást, mivel a 8 GB-os adatforgalom havi szinten átlagosan napi 3-4 óra internetezésre elegendő. Ezzel akár 1 200 jó minőségű MP3 számot is le lehet tölteni, így igény szerint többszörösen frissíthető az ajándékba kapott iPod lejátszási listája, vagy akár 60 órányi YouTube videó megtekintését is lehetővé teszi. A 3 napos kipróbálási lehetőségnek köszönhetően pedig a felhasználók szabadon kipróbálhatják a szolgáltatást, amit – ha nem voltak elégedettek - három naptári napon belül visszamondhatnak.
A gondtalan internetezés mellett most a zenerajongóknak is kedvez a Vodafone a 2 GB-os iPod shuffle-lal, amely mintegy 20 teljes album tárolására képes. A világ legkisebb zenelejátszója rendkívül strapabíró kialakítással és egyszerűen használható kezelőfelülettel méltó úti- és edzőtárs lehet a mindennapokban.
A Vodafone Internet Nonstop csomagról és a többi mobilinternet ajánlatról további információ a Vodafone márkaboltokban, illetve a www.vodafone.hu/internet honlapon található.
Az iPod shuffle MP3-lejátszó legújabb generációját a világpremiert követően Magyarországon az elsők közt a Vodafone előfizetői használhatják

Kapcsolódó cikkek
- Apple iPhone OS 4.0, részletek
- Az Apple iPhone 4G megjelenése egyre valószerűbb
- Apple iPad, hivatalosan bejelentve!
- Letölthető az iPhone/Touch OS 3.1.3
- iPhone és a Touch SD támogatást kap
- Késik az Apple iPad!
- Bringás navigációs rendszer iPhone-ra
- Videón: iPhone HD
- Az Apple engedélyezi a progik ajándékozását
- Nyáron érkeznek az új iPhone készülékek?
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 22 máj. 20:10
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- nathugh

Read more...