Kipróbáltuk
Neked is USB-s a cigid?
Az enyém már az. No ezt nem felvágásból mondom, hanem ez amolyan tényközlés. Sokáig vívtam, és még ma is vívom a nagy csatát a cigarettával, de azt hiszem ma már egy értelmes szinten tudom tartani az analóg (e-cigis körökben így hívják a hétköznapi cigarettát) cigaretta fogyasztást. És hogyan is jön mindez ide? Az e-cigi is egy kütyü lehet egyedivé tenni, és költeni rá...
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió vezető infrastruktúra alapú távközlési szolgáltatásokat kínáló vállalata a folyamatosan növekvő ügyféligények kielégítésére a közép-kelet-európai régió kulcsországai – Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Románia – mellett újabb piacokon teszi elérhetővé Ethernet megoldásait. A vállalat régiós partnerein és kapcsolatain keresztül már Bulgáriában, Horvátországban, Szlovéniában, Szerbiában, Ukrajnában és Törökországban is egységes Ethernet Line szolgáltatásokat kínál.
Játékosan
Apple games: MyStar
Ötletes, megunhatatlan, és igyenes. Talán ezek azok a jelzők, melyek eszünkbe jutnak, juthatnak a játékmenet során. Kedvenc játékaim egyike a MyStar, amelynek lényege nem más mint, hogy az abszolút nulláról neveljük emberünket egy sikeres sztárrá. A játék helyszíne a MyStar-unk háza és a zene studio.
San Diego, USA, 2010. június 21. – Az EMC (NYSE: EMC) tulajdonában álló Iomega – az adatvédelmi terület globális vezetője – ma bejelentette az izgalmas új Iomega® Skin™ márkájú merevlemezek megjelenését. A termékcsaládba három különböző 500 gigabájtos* hordozható merevlemez tartozik, amelyek egyedi festéssel hirdetik, hogy a hordozható tárolóknak nem kell unalmasaknak lenniük.
A népszerű Skin Industries céggel – az egyik amerikai vezető alternatív sport-divatmárkával – együttműködve készültek az Iomega új Skin Hard Drive eszközei. Három kisméretű személyi tárolómodellről van szó, amelyeket az egyedi Skin-grafika emel ki a merevlemezek piacán ma kapható minden egyéb termék közül.

–„Az új Iomega Skin meghajtók személyiséghez igazodó szemkápráztató Skin Industries grafikája mindenkit megragad, aki hajlandó lerázni a megszokás nyűgét és akinek nem elég a szürkeség – különösen, ha digitális eszközei kinézetéről van szó” – mondta Jonathan Huberman, az Iomega, valamint az EMC Consumer and Small Business Products részlegének elnöke. –„Az új meghajtók azt az izgalmas megjelenést, könnyűséget és kis méretet, azokat a minőségi jellemzőket kínálják, amelyeket a vásárlók az Iomegától elvárnak – például iparágvezető strapabírást az adatok védelméhez és minden Skin Hard Drive eszközhöz ingyenesen rendelkezésre bocsátott csúcskategóriás szoftvereket. Mindez együtt páratlan személyes tárolási megoldást kínál a technikaorientált diákok és fiatal szakemberek számára.”
Iomega Skin merevlemezek
Az új termékcsalád három különféle modellt tartalmaz. Mindhárom USB 2.0-s csatlakozóval ellátott 500 gigabájtos hordozható merevlemez.
A „Radical” modell alsó része ragyogó sárga, a felső rész fekete, ide egy régies Skin-logót nyomtattak. Kinézete alapján minden más hordozható merevlemeztől megkülönböztethető.
A „Red Hot” modell vörös, fekete alnyomatos felületét koptatott Skin-logó díszíti, az alja fekete – divatos és dögös, a lázadó természetű számítógép-felhasználók igényei szerint.
A „Knock Out” modell sötét és titokzatos. Felül ezüst, alul fekete színű, a Skin logó pedig gótbetűs. Elég egyetlen pillantás erre a gyönyörű eszközre, és a barátok vagy munkatársak már el is kárhoztak.
Al Borda, a Skin Industries ügyvezetője így nyilatkozott: –„Most is a Skin Industries életformateremtő hagyományaira építünk. Vezetőként szeretek előretekinteni, minden cselekedetünknél a jövőre koncentrálni. Az új, izgalmas Skin merevlemezek megjelentetésével és az Iomega-együttműködéssel a Skin újabb lépést tett afelé, hogy ne csak egy ruhamárka legyen.”
Az új Iomega Skin Hard Drives eszközök júliusban mutatkoznak be a J&R Music and Computer World legnagyobb üzletének kirakatában, a New York-i Park Row-n.
–„A fiatalok manapság azt szeretnék, hogy minden, amit megvesznek és használnak, megkülönböztethető legyen” – mondta Carsten Schneider az Iomega Közép és Kelet-Európai régiójáért felelős menedzsere. –„Az Iomega törekszik rá, hogy mindig az egyedi és különleges termékeket adjunk a vásárlóink számára. Az Iomega új Skin merevlemezei nem csak stílussal és személyiséggel rendelkeznek és emiatt összehasonlíthatatlanok a piac többi eszközével, de minden olyan funkciót is tudnak, ami egy minőségi merevlemeztől ma elvárható: sok helyet kínálnak a zenék, fényképek és videók tárolásához, strapabírók, megbízhatók és könnyű őket használni. Ezek a tulajdonságok együtt teszik az Iomega Skin merevlemezeket a kiemelkedővé.
Külső táp nélkül használható meghajtók rengeteg hellyel a multimédia-fájlok tárolásához
Mind a három új Skin merevlemez tökéletesen illik a noteszgép táskájába vagy a zsebbe, így bárhová elvihető a noteszgéppel együtt. Nagy előny az is, hogy az USB-csatlakozójuk használatához nem kell külső táp. Csak össze kell kötni egy USB 2.0-s kábellel a merevlemezt és a noteszgépet, netbookot vagy asztali gépet, és már mehet is a fényképek, zenék, videók és egyéb anyagok megosztása vagy tárolása.
Segítünk felmérni, mennyi is 500 GB: az új Iomega Skin eszközökre akár 200 ezer fénykép, 125 ezer dal vagy 190 óra videó fér.**
Még nálad is jobban bírja a gyűrődést!
Mind a három új Skin merevlemez-meghajtó tartalmazza az Iomega szabványos Drop Guard™ védelmi rendszerét, ami (padlószőnyegre érkezésnél) akár 130 centis véletlen zuhanástól is megóvja az adatokat – ez 40 százalékkal jobb eredmény, mint az ipari átlag!
Ingyenes Iomega Protection Suite szoftver minden új Skin meghajtóhoz
Mind a három új Iomega Skin tárolóhoz ingyenesen jár az Iomega Protection Suite, amely egyetlen csomagként kínálja mindazokat a mentési és vírusvédelmi szoftvereket, amelyekkel a felhasználók még jobban védhetik fényképeiket, videóanyagaikat, zenéiket és egyéb fájljaikat.
Az Iomega Protection Suite tartalma:
- Kiegészítő 12 hónapos előfizetés a Trend Micro™ Internet Security szoftverre (PC-hez), illetve a Trend Micro™ Smart Surfing szoftverre (Mac-hez).
- Iomega QuikProtect: mentési szoftver az adatok egyszerű fájlszintű biztonsági mentéséhez merevlemezre vagy hálózati tárolóra (Windows és Mac asztali és noteszgépekre).
- Retrospect® Express szoftver: az összes adat, alkalmazás és beállítás mentése (Windows és Mac asztali és noteszgépekre).
- MozyHome™ Online Backup szolgáltatás: kényelmes online mentési megoldás 2 GB ingyenes online tárhellyel (havi 4,95 dollárért korlátlan tároló). A MozyHome Online szolgáltatással bármilyen internetkapcsolattal rendelkező gépre, a világ bármely pontjáról helyreállíthatók az adatok.
Az Iomega Protection Suite összes szoftveres alkotórésze kényelmesen letölthető a Skin Drive tulajdonosok számára.
Árak, elérhetőség és jótállás
Az új Iomega Skin merevlemezek már kaphatók az Egyesült Államokban néhány viszonteladónál és a www.iomega.com címen. Mind a három Skin Hard Drive modell kiskereskedelmi ára egyformán 105 euró. (Ajánlott európai fogyasztói ár.) Az Iomega Skin eszközök a jövő hónapban bizonyos európai piacokon is megjelennek majd.
Az új modellekre három éves korlátozott jótállás vonatkozik, regisztrációval.
További információ az új Iomega Skin meghajtókról, valamint az Iomega közvetlenül csatlakozó hordozható és asztali merevlemezeiről a www.iomega.com oldalon. Még többet tudhat meg és meg is vitathatja, mit gondol új termékeinkről a www.iomega.com/social címen található közösségi médiaoldalakon.
Kapcsolódó cikkek
- A Sonic Solutions támogatással érkeznek az új Iomega HD médialejátszó-termékek
- Az Iomega a CES-en bemutatta az új v.Clone technológiát: Virtualizáció az otthonokban
- Az Iomega a CES-en bemutatta az új iConnect hálózati eszközét
- Az Iomega magasra teszi a lécet a hordozható merevlemezek piacán – elsőként ajánl új, szupergyors USB 3.0-s modelleket USB 2.0-s áron
- Az Iomega és az EMC külső SSD Flash-meghajtókkal jelentkezik a fogyasztói és kisvállalati piacokon
- Szuperhős a piacon – Megérkezett a CES-re az Iomega SuperHero Backup and Charger az Iphone-okhoz
- Internet és Facebook a tévén - új Iomega TV with Boxee
- Az Iomega SSD meghajtókkal kínálja NAS szervereit kis- és közép vállalatoknak
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 22 máj. 20:10
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- lorencz
- shannonhenrique





Read more...