Kipróbáltuk
Neked is USB-s a cigid?
Az enyém már az. No ezt nem felvágásból mondom, hanem ez amolyan tényközlés. Sokáig vívtam, és még ma is vívom a nagy csatát a cigarettával, de azt hiszem ma már egy értelmes szinten tudom tartani az analóg (e-cigis körökben így hívják a hétköznapi cigarettát) cigaretta fogyasztást. És hogyan is jön mindez ide? Az e-cigi is egy kütyü lehet egyedivé tenni, és költeni rá...
Tippek, Trükkök
Három nap, három tévé...
Néhány hete úgy döntöttem veszek egy lapos tévét. Nem mintha rossz lenne a régi, de gondokat okoz néha. Nehéz emelgetni (60Kg), ha takarítás van, ráadásul két ikeás állványt fogyasztott már el. Lényeg a lényeg, bújtam az internetet, próbáltam megtudni, milyet érdemes venni. Nehéz volt eligazodni a sok tulajdonság közt, ezért pár nap olvasás után nyakamba vettem a várost, elindultam szemrevételezni a készülékeket.
A hónap hírei
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Kormány a korábban ismertetett tervekhez képest alapjaiban változtatta meg az általa az Országgyűlésnek beterjesztett távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. Míg az előzetes iparági egyeztetéseken az előfizetőket érintő fogyasztási adó tervezetét ismertette a kormányzat a szolgáltatókkal és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban is ilyen adó szerepelt, a törvényjavaslatban ezzel szemben már a szolgáltatókra kivetett, a szolgáltatás nyújtását terhelő adóról van szó.
Játékosan
Kipróbáltuk: Covert Wars
A lövöldözős játékok vonalát követve nézzünk meg egy másik játékot, a SharpSooter után. Természetesen ez is letölthető az AppStore-ból, és szintén ingyenes. Az ingyenességnek ára van, néhány reklámot el kell viselnünk. Nézzük a játékról készült képeket, és ha tetszett töltsük le!
Budapest, 2010. április 20. – Az idén április 29-én megrendezésre kerülő Ethical Hacking konferencián láthatja a nagyközönség először azt a Deloitte szakembere által készített programot, amelynek segítségével a felhasználók megszemélyesítéséhez eddig szükséges időigényes jelszótörés nulla másodpercre csökken. A jelszó ugyanis kiiktatható.
A NetAcademia Oktatóközpont által immár harmadik alkalommal megrendezett Ethical Hacking konferencián szinte már hagyománnyá vált, hogy új, eddig még nem létező biztonsági problémát vagy eszközt mutat be valamelyik előadó. Idén a Deloitte Forensic Investigator szakembere, Barta Csaba készített olyan eszközt, amely egy ezidáig csupán elméleti lehetőségként kezelt biztonsági probléma kihasználásának konkrét megvalósítása, mely egyszerre több operációs rendszer-verzión is működik. Az eszköz érdekessége, hogy mivel teljesen saját kódon alapuló fejlesztés, egyetlen vírusirtó vagy védelmi szoftver sem ismeri fel.
Mint Barta Csaba elmondta, az eljárás lényege, hogy egy úgynevezett Rootkit segítségével el lehet helyezni a számítógép memóriájában olyan végrehajtható kódot, mely az operációs rendszer alatt, annak tudta és felügyelete nélkül fut. Ez a kód pedig szinte tetszőleges feladatot végrehajthat, jelen esetben a felhasználók jelszavainak memóriabeli reprezentációját törli ki, így amikor a felhasználó bejelentkezik, azt tapasztalja, hogy nincs jelszava. „Volt jelszó – nincs jelszó. Ez azért nagyon veszélyes, mert üres jelszavak esetén bármelyik felhasználó nevében be tud lépni a támadó. Egyszerűen szabadon válogathat a felhasználók közül, majd a támadás végeztével visszaállítja az eredeti jelszót, mintha mi sem történt volna” – tette hozzá Barta Csaba.
Mint azt Fóti Marcell, a konferenciát szervező NetAcademia Oktatóközpont vezetője elmondta, olyan támadási metódust fedeztek fel, ami hitelesen alátámasztja a nyomozati munka nehézségeit, így került sor egy ismert, de korábban senki által meg nem valósított támadási elmélet gyakorlati megvalósítására. „Mint minden más hackertámadás, megfelelő tudás birtokában ez a technika is leleplezhető, a Forensic Investigator feladata éppen ez” – tette hozzá Fóti Marcell.
A konferencián bemutatásra kerülő eszköz elérhetővé tételéről jelenleg tárgyalások folynak a NetAcademia Oktatóközpont és a Deloitte között. „Minden biztonsági szakember és etikus hekker számára fontos, hogy megismerkedjenek a legújabb, legveszélyesebb eszközökkel, ám ez az eszköz – veszélyessége és jelenlegi felderíthetetlensége okán - szabad forgalomba nem hozható. Jelenleg egy olyan műszaki megoldáson dolgozunk, amely Certified Ethical Hacker minősítéssel rendelkező szakemberek számára lehetővé tenné az eszköz egy PKI-n alapuló, RSA titkosítással kódolt, tehát egyedi, és nyomon követhető, kipróbálható változatának rendelkezésre bocsátását” – mondta Antal Lajos, a Deloitte Forensic csapatának vezetője.
A konferencia részletes programja az alábbi címről érhető el: http://www.netacademia.net/konferencia
Kapcsolódó cikkek
Top 7
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
- Már a boltokban az LG Optimus L7
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6





Read more...