Kipróbáltuk
Balaton az Appstore-ban!
A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint aktuális, hisz jön (már itt is van) a nyár!
A Balaton alkalmazás használatával néhány fontos a tóra jellemző alapadatot ismerhetünk meg. Mindezt gyorsan és hatékonyan.
Tippek, Trükkök
Három nap, három tévé...
Néhány hete úgy döntöttem veszek egy lapos tévét. Nem mintha rossz lenne a régi, de gondokat okoz néha. Nehéz emelgetni (60Kg), ha takarítás van, ráadásul két ikeás állványt fogyasztott már el. Lényeg a lényeg, bújtam az internetet, próbáltam megtudni, milyet érdemes venni. Nehéz volt eligazodni a sok tulajdonság közt, ezért pár nap olvasás után nyakamba vettem a várost, elindultam szemrevételezni a készülékeket.
A hónap hírei
Duplán megéri Vodafone-osnak lenni
A Vodafone nemcsak a hálózatmodernizációban, hanem az általa nyújtott szolgáltatások valódi értékében is az élen jár.
A Vodafone nemrég fejezte be nagyszabású hálózatmodernizációs projektjét, amelynek köszönhetően hazánk több mint 9,5 millió lakosa élvezheti a szélessávú mobilinternet előnyeit otthonában, munkahelyén, szabadidejében és útközben is 21 mbit/sec sebességgel, sőt 101 településen – beleértve a fővárost is – ennek duplájával, azaz 42 mbit/sec elméleti sebességgel. A modern hálózat előnyeinek teljes körű kihasználásához a lehetőséget a Vodafone számlás és feltöltőkártyás előfizetései biztosítják, melyek valós áruknál jóval többet érnek.
Bővebben... hivatkozás
Játékosan
Kipróbáltuk: SharpShooter
A készülékek kijelzőjének, no meg processzorának köszönhetően, jó ideje kedvenc készülékünk játéknak sem utolsó. Ennyit a béna bevezetésről... A lényeg az, hogy mióta iPod Touch tulajdonos vagyok, előszeretettel böngészem játékok után az AppStore-t. Legújabb kedvencem a SharpShooter ami a játékélmény mellett még egy jó tulajdonsággal bír, ingyenes!
Nos ez nem újdonság, már ami a portolást illeti, legalább is azoknak, akik sűrűn olvasgatják az xda-developers.com oldalait. Ami mégis aktualitást adhat a hírnek, az a számtalan, avagy számolatlanul megjelenő AndroidOS készülékek, amiből a SonyEriccson eddig kimaradt. Igaz most is, de ez azért érdekes...
És hogy miért az, no csak azért mert nem az történt, hogy a SonyEricsson készülékre került volna Android OS, hanem az, hogy egy My Touch 3G-re került SonyEriicsson UI. Persze az android szerelmesei folyamatosan keresik a legjobb OS-t, no de hogy ezt nem egy Android OS-ben találják meg azért az érdekes.
Forrás: http://www.intomobile.com/
Kapcsolódó cikkek
- Az LG első Android telefonjával kényelmes a közösségi kapcsolatépítés
- Megjelent a Samsung Android készüléke!
- Újabb Android a HTC kínálatában: HTC Touch B.
- A Samsung új okostelefonján érhető el elsőként az iGO My way 2009 Androidra optimalizált változata
- Élő képeken a Google telefonja
- Videón: Google Nexus One
- Acer tervei a 2010-es évre
- Google Nexus One: Részletes specifikáció és ár!
- Motorola XT701, hivatalosan is
- Mennyibe kerül a Google Nexus One?
Top 7
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
- Már a boltokban az LG Optimus L7
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6





Read more...