Kipróbáltuk
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Eljött az idő, hogy összeszedjem tapasztalataimat és gondolataimat az általam használt programokról. Az Android rendszert használó készülékek, köztük a Defy is, igényli a külső programok alkalmazását. Nem egyedi eset ez, mert már a Symbian operációs rendszerek idejében is bevált szokás volt, külső programok alkalmazása, ha bővíteni akartuk szeretett készülékünk tudását, esetleg hiányosságait pótolni.
Tippek, Trükkök
Ha van két szabad perced:Spirit Jailbreak
Mondhatom már jó ideje annak, hogy megvettem az Apple iPod Touch készülékemet, de eddig nem gondoltam arra, hogy feltörjem a kütyüt. Természetesen az App Store-ból töltögettem programokat hozzá, és némelyiket meg is vettem. A napokban találtam rá egy apró alkalmazásra, mely megváltoztatott néhány dolgot.
A hónap hírei
Androidos GPS a WayteQ kínálatában
A világ egyik legnépszerűbb mobil operációs rendszere immár GPS navigációs eszközön is elérhető a WayteQ Europe kínálatában. Az Android platformnak köszönhetően az xTAB-50 GPS-re jellemző a könnyű kezelhetőség és testreszabhatóság, ugyanakkor nem marad el az erős - az átlagos GPS-eken túlmutató – teljesítmény sem.
Játékosan
Ingyenes WorldCup 2010 BlackBerry készülékekre
Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Labdarúgó Világbajnokság követhető iPhone/Touch és iPad készülékeken. Így nem maradunk le semmiről, vagy ha igen akkor az eredmények és hírek azért elérhetőek mindenképp. Nos, a BlackBerry tulajdonosok is kaptak valami hasonló programot, igaz nekik meg kell birkózniuk az Angol nyelvel is!
Budapest, 2010. március 12. – Az LG Electronics még aktívabban kíván jelen lenni a Forma-1 világában, ezért partneri megállapodást kötött a versenysorozathoz idén visszatérő Cosworth motorgyártóval.
Az LG, minta a „A Forma-1 Nemzetközi Partnere” és az „A Forma-1 Technológiai Partnere” címek tulajdonosa kizárólagos megjelenési felületekkel és exkluzív marketingjogokkal rendelkezik a versenysorozattal kapcsolatban, sőt magáénak tudhatja az „A Forma-1 Hivatalos Szórakoztatóelektronikai-, Mobiltelefon-, Adatfeldolgozó Partnere” címeket is, melyeknek köszönhetően a televíziós közvetítésekkor az időmérésnél, az adatok kijelzésénél láthatjuk az LG logóját. A Cosworth céggel kötött új partneri megállapodás pedig tovább mélyíti az LG kapcsolatát a sportággal.
A Cosworth hivatalos szórakoztatóelektronikai partnereként az LG saját termékeivel látja el a motorgyártót, például digitális vevőegységgel felszerelt LCD HDTV készülékekkel, HD/DVD-felvevőkkel, digitális műsorok vételére alkalmas HD projektorokkal és laptopokkal, amelyeket a Forma-1-es futamokon, illetve a vállalat Angliában található Forma-1-es központjában fognak használni.
A tervek szerint a Cosworth a 2010-es világbajnokságon négy csapatnak - köztük idén először versenyzőnek – is szállít majd motort. A vállalat komoly hagyományokkal rendelkezik a Forma-1 versenysorozatban, hiszen 1963 és 2006 között minden évben, összesen 176 nagydíjon volt jelen, valamint 13 egyéni és 10 konstruktőri Forma-1 világbajnoki cím megszerzéséhez járult hozzá.
„Most, hogy motorfejlesztőként, elektronikai és mérnöki tanácsadóként visszatérünk az autósport csúcsát jelentő versenysorozatba, nagy örömünkre szolgál, hogy az LG Electronics a hivatalos szórakoztatóelektronikai partnerünk” – jelentette ki Mark Gallagher, a Cosworth Forma-1 részlegének igazgatója. – „Az LG termékei jelentős mértékben kibővítik lehetőségeinket, az együttműködés első kézzelfogható eredményei pedig már láthatók is northamptoni gyárunk nemrégiben átalakított média- és látogatóközpontjában.”
„A Cosworth valamennyi tevékenységét a legapróbb részletekig a technológia és innováció iránti egyértelmű elköteleződés hatja át, és ez az LG vállalati kultúráját is meghatározza. A Cosworth és cégünk közötti együttműködés egy újabb izgalmas lépés, amely révén az LG szorosabbra fűzi a szálakat a Forma-1 világával. Személy szerint leginkább azt várom, hogy láthassam a Cosworth mérnökeit a boxutcában, ahogyan az LG vadonatúj laptopjait használják, ahogy a lehető legnagyobb teljesítményt hozzák ki motorjaikból” – mondta Andrew Barrett, az LG nemzetközi támogatásokért felelős elnökhelyettese.
Kapcsolódó cikkek
- Az LG első Android telefonjával kényelmes a közösségi kapcsolatépítés
- Gyors böngészés kedvező áron
- Átadták az LG-nek járó EISA díjakat
- Már kitört a karácsonyi vásárlási láz – várható trendek az elektronikai termékek piacáról
- Már több mint 10 millió LG KP500 talált gazdára világszerte
- Az LG 15 Innovációs Díjat nyert a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Vásáron
- Új, nagyteljesítményű Blu-ray lejátszók az LG-től
- Könnyűek és kecsesek az LG új plazma HDTV-i
- Az LG bemutatta új okostelefonját
- Az LG csúcssebességű adatátvitellel mutatja be az LTE-t
Top 7
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
- Már a boltokban az LG Optimus L7
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6





Read more...