Kipróbáltuk
Balaton az Appstore-ban!
A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint aktuális, hisz jön (már itt is van) a nyár!
A Balaton alkalmazás használatával néhány fontos a tóra jellemző alapadatot ismerhetünk meg. Mindezt gyorsan és hatékonyan.
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
Célegyenesben az Androideák pályázat legjobbjai
Az Android Workshop Life-on hirdették ki a Top 10 alkalmazás ötletet.
A tegnap esti Android Workshopon kihirdették a Telenor Androideák ötletpályázatának legjobb tíz alkalmazását. A versenyre több mint 300 ötletet neveztek, a végső döntés pedig ezúttal is a szolgáltató Facebook követőinek kezében van: május 7-ig szavazhatnak arról, hogy melyik három ötletet valósítsa meg a mobilszolgáltató.
Játékosan
Ingyenes WorldCup 2010 BlackBerry készülékekre
Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Labdarúgó Világbajnokság követhető iPhone/Touch és iPad készülékeken. Így nem maradunk le semmiről, vagy ha igen akkor az eredmények és hírek azért elérhetőek mindenképp. Nos, a BlackBerry tulajdonosok is kaptak valami hasonló programot, igaz nekik meg kell birkózniuk az Angol nyelvel is!
Budapest, 2010. január 20. – Számos induló közül a 18 éves dél-koreai Yeong-ho Bae és a 17 éves Mok-min Ha lett az SMS-írás világbajnoka a New York-ban megrendezett LG Mobile Világkupán (LG Mobile World Cup). A csapatnak az LG legújabb mobiltelefonjait használva számos, gyorsaságot és pontosságot mérő erőpróbán kellett győzedelmeskednie, így megérdemelten váltak az üzenetküldés világbajnokává, és vitték haza 100 000 dolláros fődíjat.
A nemzeti bajnoki győzelmekkel a világbajnokságra kijutó 13 kétfős csapat New York-ban öt forduló során, egyéniben és csapatban mérte össze tudását. A résztvevők saját anyanyelvükön írták az üzeneteket az LG két készülékén, a hagyományos billentyűzettel rendelkező LG Chocolate BL20 és a QWERTY-billentyűzetes LG GW520 mobiltelefonokon.
„A fordulók minden egyes pillanata lebilincselő volt – mondta a győztes Bae. – Nagyon örülök a sikerünknek, de annak is, hogy új barátokat szerezhettem különböző országokból, mindezt a világ egyik legizgalmasabb
városában.”
A versenyen a 27 éves portugál Pedro Matias megdöntötte a leggyorsabb SMS-írás Guinness világrekordját, hiszen mindössze 1 perc 59 másodperc alatt egy 264 karakterből álló üzenetet gépelt be, 23 másodperccel megjavítva a finn Arttu Harkki 2005-ös rekordját.
Az LG Mobile World Cup mára a világ elsőszámú mobilfesztiváljává nőtte ki magát, amelyen a 2008-as négy résztvevő országhoz képest idén már 13 ország indult. 2009 májusa és novembere között kvalifikációs versenyek zajlottak az Egyesült Államokban, Kanadában, Indonéziában, Portugáliában, Brazíliában, Oroszországban, Dél-Afrikában, Mexikóban, Argentínában, Dél-Koreában, Spanyolországban, Ausztráliában és Új-Zélandon, összesen több mint 6 millió versenyzővel.
Az LG Mobile World Cup világbajnokságról további információ a http://www.lgmobileworldcup.com címen található.
Kapcsolódó cikkek
- Az LG első Android telefonjával kényelmes a közösségi kapcsolatépítés
- Gyors böngészés kedvező áron
- Átadták az LG-nek járó EISA díjakat
- Már kitört a karácsonyi vásárlási láz – várható trendek az elektronikai termékek piacáról
- Már több mint 10 millió LG KP500 talált gazdára világszerte
- Az LG 15 Innovációs Díjat nyert a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Vásáron
- Új, nagyteljesítményű Blu-ray lejátszók az LG-től
- Könnyűek és kecsesek az LG új plazma HDTV-i
- Az LG bemutatta új okostelefonját
- Az LG csúcssebességű adatátvitellel mutatja be az LTE-t
Top 7
- A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- Már a boltokban az LG Optimus L7
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- karanlutchman
- alishiaasel





Read more...