Kipróbáltuk
Macportal.HU
A macportal.hu magánkezdeményezésből született, független lap, melyet nem az Apple üzemeltet, és nem áll hivatalos kapcsolatban a céggel, vagy annak felügyelete alatt. Az oldal elsősorban azért jött létre, hogy a hazai Apple-fan közösséget ellássa a legfrissebb hírekkel, tippekkel és trükkökkel, valamint a kezdő felhasználóknak segítséget nyújtson az elindulásban.
Tippek, Trükkök
Leárazások az Android áruházban!
Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak a kedv! Az Android Market túl van a 10 milliomodik letöltésen és mivel karácsony is közeledik, néhány tartalom 23 forintért megvásárolható! Nézzetek körül és vásároljatok!
A hónap hírei
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Kormány a korábban ismertetett tervekhez képest alapjaiban változtatta meg az általa az Országgyűlésnek beterjesztett távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. Míg az előzetes iparági egyeztetéseken az előfizetőket érintő fogyasztási adó tervezetét ismertette a kormányzat a szolgáltatókkal és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban is ilyen adó szerepelt, a törvényjavaslatban ezzel szemben már a szolgáltatókra kivetett, a szolgáltatás nyújtását terhelő adóról van szó.
Játékosan
Kipróbáltuk: SharpShooter
A készülékek kijelzőjének, no meg processzorának köszönhetően, jó ideje kedvenc készülékünk játéknak sem utolsó. Ennyit a béna bevezetésről... A lényeg az, hogy mióta iPod Touch tulajdonos vagyok, előszeretettel böngészem játékok után az AppStore-t. Legújabb kedvencem a SharpShooter ami a játékélmény mellett még egy jó tulajdonsággal bír, ingyenes!
A T-Mobile mobilinternetes ügyfeleinek száma meghaladta az egymilliót, és piaci részesedése az összes mobilinternet-előfizetést tekintve 48,7%-ra nőtt. Ez azt jelenti, hogy csaknem minden második magyar mobilinternetező a piacvezető szolgáltató ügyfele. A szupergyors mobilinternetezéshez tavaly nyár óta kínált, eddig már 16 ezer ügyfél által választott Net&Roll díjcsomagok népszerűsége mutatja, hogy egyre több felhasználó igényel nagy sávszélességet és nagyobb felhasználható adatmennyiséget. A Net&Roll díjcsomagot igénylő ügyfelek csaknem négyszer annyi adatmennyiséget forgalmaznak egy-egy hónapban, mint a hagyományos díjcsomagokat használó mobilinternetezők.
A 2011 májusában indított nagyszabású mobilhálózati modernizáció eredményeinek is köszönhetően egyre többen választják a T-Mobile mobilinternet szolgáltatását. A tavalyi év végén már több mint 1 millió, a mobilinternetet PC-n, laptopon vagy mobil eszközön használó ügyfele volt a piacvezető szolgáltatónak, és piaci részesedése az összes mobilinternet-előfizetést tekintve 48,7%-ra nőtt.
A 2012-ben is folytatódó hálózatfejlesztés eddigi eredményeként országszerte már közel 600 helyen elérhetővé vált a 21Mb/s névleges letöltési sebességű* HSPA+ alapú mobilinternet szolgáltatás. Az idei év első napján pedig a T-Mobile elindította 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatását is, amely ma a budapesti lakosság 40%-a számára elérhető. A korábbinál nagyobb sávszélességet lehetővé tevő technológiák (HSPA+, 4G/LTE) bevezetéséhez kapcsolódóan a T-Mobile tavaly nyár óta új díjcsomag-struktúrában kínálja lakossági mobilinternet díjcsomagjait. Az új struktúrában a szolgáltató a sávszélesség alapján főleg böngészésre és e-mailezésre szolgáló díjcsomagokat, valamint intenzív internetezéshez ajánlott szupergyors mobilinternet díjcsomagokat különböztet meg.
Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese elmondta: „A Net&Roll díjcsomagok sikere bizonyítja, hogy egyre több ügyfélnek van szüksége nagyobb sávszélességre és nagyobb adatmennyiségre. Jó úton jártunk, amikor az ő igényeikhez igazodva tavaly nyáron új mobilinternet díjcsomagokat, és újszerű, a sávszélességeken alapuló díjcsomag-struktúrát vezettünk be. Tapasztalataink szerint a nagy sebességű csomagokat használó ügyfelek majdnem négyszer annyit forgalmaznak, mint a hagyományos csomagokat használók.”
A T-Mobile tavaly augusztusban vezette be a 21 Mb/s névleges letöltési sebességű szupergyors HSPA+ alapú mobilinternet szolgáltatás elérését lehetővé tevő Net&Roll M és L díjcsomagokat. A Net&Roll díjcsomagcsalád az idei év első napján – az első hazai kereskedelmi 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatás indulásakor – egészült ki a Net&Roll 4G díjcsomaggal. Közel fél év alatt már 16 ezer – a mobilinternetet laptopon vagy PC-n használó – ügyfél választotta a még gyorsabb adatforgalmat lehetővé tevő Net&Roll díjcsomagokat.
Kapcsolódó cikkek
- Korlátlan mobilinternet előfizetés korlátokkal
- Megugrott a mobilinternet adatforgalma októberben
- Novemberben nőtt az aktív ügyfelek száma a mobilpiacon
- 2009-ben jelentősen bővült a mobilinternetes előfizetések száma
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Márciusban egyenletesen nőtt a mobilinternetezők száma
- Áprilisban tovább nőtt a mobilinternetezők száma
- Nyilvános meghallgatást tart az NHH a szélessávú piacok szabályozási kérdéseiről
- Májusban elérte az 1 milliót a mobilinternet-elõfizetések száma
- Közösségi mobilinternet egyre olcsóbban a Vodafone-tól
Top 7
- A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- Már a boltokban az LG Optimus L7
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- defoorequin
- karanlutchman
- vickeydiltz
- ehrmannrodg
- alishiaasel





Read more...