Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy S
Idén új fejezetet nyitottam kütyü mániámban, bővítettem ismereteimet a témában.Vettem egy Androidos mobilt, majd lecseréltem, most egy harmadik akadt a kezembe. A Samsung Galaxy S nem számít friss csirkének, de nekem ez az első találkozásom vele. Első körben ismerkedtem vele, és összehasonlítottam a már raktáron lévő telefonokkal. A következő beszámoló erről szól.
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone hétfőn éjjel közös javaslatban küldték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium részére részletes álláspontjukat a hétvégén az Országgyűlésnek benyújtott, új távközlési adóról szóló törvényjavaslatról.
Játékosan
iTouch játékok: Flight Control
BlackBerry felhasználóként nem vagyok elhalmozva játékokkal, de természetesen ha hozzájutok, akkor iTouch-on hébe-hóba szívesen játszom. Most az egyik kedvencemet szeretném bemutatni, melynél sem a kezelés, sem a játékmenet nem bonyolult, azonban mégis kellemes játékélményt nyújt.
A Telenor Magyarország, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös erővel lép fel a gyermek- és fiatalkorúakat ábrázoló pornográf felvételek internetes terjesztése ellen.
A mai napon aláírt szándéknyilatkozat fontos előrelépés a jogellenes és káros online tartalmak elleni küzdelemben, valamint a gyermekek mobiltelefon- és internethasználatának biztonságosabbá tételében.
Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója, Dr. Petőfi Attila r. vezérőrnagy, Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója és Szalai Annamária, az NMHH elnöke 2011. december 1-én aláírta azt a szándéknyilatkozatot, amelyben a felek vállalják, hogy az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban fellépnek a tiltott pornográf felvételek interneten történő terjesztése ellen. Az szándéknyilatkozatban vállalt kezdeményezés hosszú távú célja a gyermek- és fiatalkorúak szexuális zaklatásának megelőzése.
„A Telenor Csoport élen jár a gyermekek szexuális zaklatása elleni küzdelemben. A Telenor Norvégia volt világszinten az első olyan mobilszolgáltató, aki bevezette a pedofil tartalmú oldalak megtekintését megakadályozó műszaki intézkedést. A hazai mobil- és internetszolgáltatók közül is elsőként a Telenor Magyarország csatlakozik a nemzetközi kezdeményezéshez. Ez a lépés is jól mutatja, hogy a magunk eszközeivel mindent megteszünk a veszélyes és jogellenes internetes tartalmak terjedése ellen. Célunk, hogy gyors mobilinternet terjesztése mellett a világháló biztonságos és felelős használatát is támogassuk.” – mondta el Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.
A tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt olyan helyzetben, pózban ábrázoló felvétel (video, film- vagy fényképfelvétel, valamint más módon előállított képfelvétel) hozzáférhetővé tétele - mely alkalmas lehet nemi vágy felkeltésére - bűncselekmény. Ezért az együttműködés értelmében a Telenor Magyarország 2012. január 1-jétől elérhetetlenné teszi az Interpol tiltólistáján szereplő, fenti tartalmú weboldalakat. A nemzetközi tiltólistát az ORFK juttatja el a mobilszolgáltatóhoz.
Az NMHH a közelmúltban indított www.internethotline.hu bejelentő szolgáltatásával segíti a kezdeményezést. Az Internet Hotline-on a hazai felhasználók jelezhetik, ha internetes zaklatással, pedofil, rasszista vagy szélsőségesen erőszakos tartalommal találkoznak. Az NMHH segít a jogsértő tartalmak eltávolításában, illetve a bejelentetett és vélhetően jogsértő oldalakról rendszeresen tájékoztatja az ORFK-t.
„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kiemelt célja, hogy a felhasználók számára megteremtse azokat a feltételeket, amelyek biztosítják a lehető legjobb minőségű és biztonságos internethasználatot. Társadalmi felelősségvállalási programunk keretében szeptember vége óta működtetjük az Internet Hotline weboldalunkat, amelyen keresztül a gyermekek számára káros és jogellenes tartalmak bejelentése lehetséges. Bízunk benne, hogy a fiatalkorúak védelmét más szolgáltatók is fontos célnak tartják, és hamarosan csatlakoznak a kezdeményezéshez. ” – mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.
Kapcsolódó cikkek
- Augusztusban ismét nőtt a mobilinternet-előfizetők száma
- Egy hívással is segíthet
- Júliusban az előfizetők több mint a fele tévézett digitálisan
- Szeptemberben újra nőtt a mobil-előfizetések száma
- Augusztusban tovább nőtt a digitálisan televíziózók száma
- Korszerűbb és gyorsabb mobiltechnológia a hétköznapokban
- Megszületett a médiaalkotmány
- Szeptemberben tovább emelkedett a mobilinternet-előfizetők száma
- Szeptemberben több mint 1,3 millióan televízióztak digitálisan
- Októberben is emelkedett a mobil-előfizetők száma
Top 7
- A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- Már a boltokban az LG Optimus L7
- A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Eladó RIM BlackBerry Storm2!
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Latitude
- 2012 15 máj. 12:12
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
-
-
- Eladó RIM BlackBerry Storm2!
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6





Read more...