Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy S
Idén új fejezetet nyitottam kütyü mániámban, bővítettem ismereteimet a témában.Vettem egy Androidos mobilt, majd lecseréltem, most egy harmadik akadt a kezembe. A Samsung Galaxy S nem számít friss csirkének, de nekem ez az első találkozásom vele. Első körben ismerkedtem vele, és összehasonlítottam a már raktáron lévő telefonokkal. A következő beszámoló erről szól.
Tippek, Trükkök
Három nap, három tévé...
Néhány hete úgy döntöttem veszek egy lapos tévét. Nem mintha rossz lenne a régi, de gondokat okoz néha. Nehéz emelgetni (60Kg), ha takarítás van, ráadásul két ikeás állványt fogyasztott már el. Lényeg a lényeg, bújtam az internetet, próbáltam megtudni, milyet érdemes venni. Nehéz volt eligazodni a sok tulajdonság közt, ezért pár nap olvasás után nyakamba vettem a várost, elindultam szemrevételezni a készülékeket.
A hónap hírei
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta csúcstechnológiás, P sorozatú, felhő alapú monitorait, amelyek segítségével a vállalatok jelentősen csökkenthetik az asztali és hordozható számítógépektől való függőségüket. Az új VMware alapú zéró kliens monitorok hálózatba kötésével egy virtuális számítógéprendszer hozható létre, amely központosított erőforrás-kezelést tesz lehetővé, valamint még nagyobb rendszer biztonság és költségcsökkentés érhető el vele.
Játékosan
Kipróbáltuk: SharpShooter
A készülékek kijelzőjének, no meg processzorának köszönhetően, jó ideje kedvenc készülékünk játéknak sem utolsó. Ennyit a béna bevezetésről... A lényeg az, hogy mióta iPod Touch tulajdonos vagyok, előszeretettel böngészem játékok után az AppStore-t. Legújabb kedvencem a SharpShooter ami a játékélmény mellett még egy jó tulajdonsággal bír, ingyenes!
A Logitech vállalat (tőzsdei jele az SWX-en: LOGN, tőzsdei jele a Nasdaq-on: LOGI) bemutatta Logitech® Mini Boombox hordozható és helytakarékos hangrendszerét, amely könnyedén összekapcsolható okostelefonokkal, táblagépekkel illetve bármilyen Bluetooth®-os eszközzel, hogy arról zenét, filmeket, játékokat vagy telefonhívásokat hangosítsunk ki.
A Logitech Mini Boombox mérete kicsi, de teljesítménye annál nagyobb! A speciális tervezésű akusztikus kamra kiemeli a mély hangokat, javítja az összhangzást, a beépített mikrofonos kihangosítóval pedig tisztább és érthetőbb hívásokat bonyolíthatunk akár az irodában, az autóban vagy a kertben is. Tökéletesen alkalmas akár egyszemélyes, akár csoportos telefon és videotelefon hívásokhoz is.
„Táblagép-kiegészítő kínáltunk újabb kiváló taggal bővült: a Logitech Mini Boombox könnyű hordozhatóságot és remek teljesítményt kínál mobil eszközeink mellé, amelyeket manapság mozizásra, zenehallgatásra, játékra és telekonferenciák bonyolítására is egyre szívesebben használunk. A Logitech Mini Boombox mindig megfelelő hangzást garantál, akkor és ott, ahol éppen szükségünk van rá” – mondta Azmat Ali, a Logitech táblagép- és mobileszközök csoportjának alelnöke.

A Logitech Mini Boombox párosítható népszerű okostelefonokkal, táblagépekkel és egyéb eszközökkel is, amelyek támogatják a Bluetooth® Advanced Audio Distribution Profile (A2DP) szabványt, és együttműködik minden olyan telefonnal, amely támogatja a Bluetooth Hands-Free Profile (HFP 1.5) szabványt. Beépített akkumulátora a használat és környezeti tényezők függvényében akár tíz órán át is bírja, USB-re csatlakoztatva pedig automatikusan feltöltődik, így sosem kell az elemcsere miatt aggódnunk. A vezérlőgombok megvilágításának köszönhetően, a Mini Boombox kezelése éjjel és nappal is egyszerű.
Ár és elérhetőség
A Logitech Mini Boombox európai megjelenése november végére várható, ajánlott fogyasztói ára €69,99 lesz. További információ a www.logitech.com oldalon.
Top 7
- A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- Már a boltokban az LG Optimus L7
- A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Eladó RIM BlackBerry Storm2!
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Latitude
- 2012 15 máj. 12:12
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
-
A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását Budapest, 2012. május 15. – A GTS Central Europe (GTS), a régió...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
- BIS regisztrálás
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte Latitude
-
-
-
- Eladó RIM BlackBerry Storm2!
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Latitude
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- lorencz
- fridamuhl
- Paganel





Read more...